sürgősségi ügyelet

2017.12.05. 08:00

Pénzt kap a tapolcai kórház

Pénzt ad a kormány a 24 órás sürgősségi ügyeletet működtető aktív belgyógyászati osztály létrehozására a Deák Jenő Kórházban – erről tájékoztatta lapunkat Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke. Mint mondta, a fentiek egy december elsejei budapesti egyeztetésen hangzottak el.

Tóth B. Zsuzsa

Az egyeztetést Fenyvesi Zoltán mint a Fidesz tapolcai választókerületi elnöke szervezte Ónodi-Szűcs Zoltánnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkárával, valamint Németh Lászlóval, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójával és Lang Zsuzsannával, a kórház főigazgatójával.

Fenyvesi Zoltán a megbeszélés után elmondta, hogy azért kezdeményezte az egyeztetést, mert a betegek érdeke megköveteli a tapolcai kórház megerősítését, és ebben az ügyben a térség országgyűlési képviselője nem tett semmit. A Fidesz választókerületi elnökének sikerült támogatást szereznie a tapolcai kórház légzésrehabilitációs osztályának szakmai felminősítéséhez, és ezáltal finanszírozásának bővítéséhez is. A részletekről további tárgyalásokat folytat az egészségügyi kormányzattal.

- Ez illeszkedik abba a folyamatba, amelynek során a Fidesz-KDNP folyamatosan, kiszámítható és fenntartható módon emeli az egészségügyi dolgozók bérét és támogatását, valamint kórházakat épít, illetve felújítja és új műszerekkel szereli fel a meglévőket. Ennek köszönhetően az orvosok és más ágazati munkavállalók külföldre vándorlása máris mérséklődni látszik – fogalmazott Fenyvesi Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában