pápa

2018.03.17. 18:38

Segélykiáltó keresztút – Evangélium a legszegényebbeknek

A Hódoska majornál 2013-ban felszentelt keresztnél imádkoztak az ott élő, rászoruló családokért.

Laskovics Márió

2013-ban az odafigyelés jeleként állították fel a keresztet

A Szent Anna-plébánia keresztutat tartott szombaton a városszéli Hódoska major bejáratánál lévő keresztnél. Salgó Ferenc kanonok, plébános felelevenítette, a plébánia legkiesőbb, leginkább segítségre szoruló területén 2013-ban az odafigyelés jeleként állították fel a keresztet.

– Azóta sokféle módon, többek között bútor-, ruha-, tüzelőfa-, és élelmiszersegélyekkel tudtunk segíteni. De a terület továbbra is nehezen élhető: nehézkes innen bejárni a városba, óvodába, iskolába vinni a gyerekeket. Azt látom, hátrányos helyzete ellenére az itt élő hat család is szeretne előbbre jutni. Többen rendszeresen dolgoznak, vannak azonban olyan lépések, amiket a maguk erejéből nem tudnak megtenni, így mindenképpen további segítségre szorulnak. Annak örülnék, ha a major pár év múlva megszűnne, és az itt lakók a városba, méltóbb lakáskörülmények közé kerülnének – mondta el az atya.

Salgó Ferenc hozzátette, a Jézus Krisztus példáját megidéző nagyböjti keresztút egy figyelemfelhívás, ami arra tanít, hogy merjünk sorsközösséget vállalni a nálunk nehezebb helyzetben lévőkkel, megadva a lehetőséget, hogy méltóbb, istengyermekibb módon élhessenek.

Ezúttal sem voltak kegyesek az égiek

Az eredetileg február 24-ére tervezett, ám havazás miatt elmaradt esemény résztvevőihez ezúttal sem voltak kegyesek az égiek, de a plébános szerint az esővel a Jóisten az összefogásra sarkalló valóságot mutatta meg: a nehezen járható utakat, a szemétlerakásokat, a major épületeinek hiányosságait.

A keresztúti szertartásban trombitán közreműködött Ferenczy Áron. Végül a hívek ajándékokkal kedveskedtek a rászoruló családoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában