projektnyitó rendezvény

2017.11.16. 08:17

Százmilliókból újulnak meg a pápai iskolák

Több mint 400 millió forintból újul meg hat iskola a pápai tankerületben. Az elmúlt 30 év tekintetében ez a legnagyobb volumenű iskolafejlesztési program az érintett intézményekben.

Polgár Tibor

Fotó: Polgár Tibor

A Pápai Tankerületi Központ kevés híján 414 millió forintot nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program vonatkozó pályázati kiírásán. A következő egy évben ebből az összegből az ajkai járásban három, a pápaiban két, míg a devecseriben egy általános iskola infrastrukturális fejlesztése valósul meg. A beruházások azt a célt erősítik, hogy a tanulók minőségi oktatásban, értékközvetítő nevelésben részesüljenek, ezáltal megelőzzék, csökkentsék az állami fenntartású intézmények diákjainak lemorzsolódását, a végzettség nélküli iskolaelhagyók számát – hangzott el a tankerületi központ projektnyitó rendezvényén. Egyházi Andrea tankerületi igazgató elmondta, a programban hat iskolát újítanak fel nyolc helyszínen, az érintett intézményekben pedig közel 2300 diák tanul. A munkák során többek között új, korszerűen felszerelt tantermeket alakítanak ki, megújulnak a nyelvi képzési helyszínek, informatikai eszközöket vásárolnak. Kiemelte: azon intézményekre összpontosították a fejlesztéseket, ahol azokra a legnagyobb szükség volt.

Fotó: Polgár Tibor

Egyházi Andrea úgy fogalmazott, ilyen nagy volumenű iskolafejlesztési program az elmúlt 30 évben nem történt az érintett intézményekben. A projekt idén szeptemberben indult, a befejezési dátuma 2018 októberének vége. Jelenleg a műszaki kivitelezések előkészületei zajlanak. A Pápai Tankerületi Központ vezetője megjegyezte, a beruházások fizikai megvalósítására nem elegendő a nyári szünet időszaka, így előfordulhat, hogy a tanév során más helyszínt kell biztosítani az oktatás számára.

Az egyes fejlesztéseket Török Ádám projektvezető mutatta be az egybegyűlteknek. Mint mondta, a projekt konkrét célja tornatermek, oktatási terek, tantermek felújítása és elavult berendezéseinek cseréje, valamint az oktatás-nevelés tárgyi eszközeinek fejlesztése. Az intézmények korszerűsítésére szolgáló támogatási összeg nagyobb része építési költségekre fordítható, kisebb hányadából pedig eszközöket vásárolhatnak.

Az ajkai Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium fejlesztésére több mint 70 millió forintot költhetnek, ebből elsősorban a tornatermeket újítják fel. Az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskolában egyebek mellett ugyancsak korszerűsítik a tornatermet, itt szintén 70 millió forint körüli összeg áll rendelkezésre. Az Ajkai járásban található Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola esetében csaknem 72 millió forintból például felújítják a tornatermet és a gépészeti rendszert, korszerűsítik a fűtést. A devecseri járásban a projekt a Noszlopi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolát érinti, ahol 87 millió forintot meghaladó támogatásból kialakítják a nyelvi-számítástechnikai szaktantermet, új villamos és gépészeti vezetékrendszert építenek ki, kicserélik a nyílászárókat, új padlózatot építenek, akadálymentesítik az épületet, illetve a külső sportpályát is felújítják.

Török Ádám kifejtette, a Pápai járásban a Lovászpatonai Bánki Donát Általános Iskola és a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola szerepel a hazai és európai uniós támogatásból megvalósuló projektben. A lovászpatonai iskola több mint 54 millió forint támogatásban részesült, ezt a pénzt például egy természettudományos terem és új oktatótermek kialakítására, nyílászárók cseréjére, vizesblokk-felújításra, valamint gépészeti és elektromos vezetékek korszerűsítésére fordítják. Az épületben az óvoda kiköltözésével felszabadult tereket is az oktatás szolgálatába állítják, egyéni vagy kiscsoportos foglalkozásra alkalmas helyiségeket alakítanak ki. Mindemellett felújítják az iskola tornatermét. A pápai Weöres iskola több mint 61 millió forintból újulhat meg, ebből az összegből többek között korszerűsítenek 12 tantermet és tanári irodákat, átépítik a természettudományos termet, felújítják a lapostető szigetelését és vízelvezetését, kicserélik a rossz állapotú nyílászárókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában