adománygyűjtés

2017.12.08. 14:00

Szép számmal segítettek Nórának a steril szoba kialakításához

Több mint százezer forint gyűlt össze a kislődi Barbarics Nóra Diána javára indított pápai adománygyűjtő akció során. A hétéves kislánynál a közelmúltban leukémiát diagnosztizáltak, ami után megyeszerte sokan mellé álltak a bajban.

Polgár Tibor

Fotó: Polgár Tibor

Mint beszámoltunk róla, Nóra kemoterápiával gyógyul, és ahhoz, hogy hazaengedjék a szombathelyi kórházból, otthon steril szobára van szüksége. Ennek kialakítását elősegítendő több karitatív kezdeményezési is indítottak, többek között tartottak jótékonysági futást és börzét. Pápán tárgyi és pénzbeli felajánlásokat egyaránt fogadtak Nóra javára, az utóbbival kapcsolatos gyűjtés mintegy két és fél hónap után lezárult. A pápai Közösségi Boltban és az egyik helyi írószerüzletben helyeztek ki lezárt adománygyűjtő dobozokat, ezekbe végül összesen több mint 102 ezer forintot dobtak bele a segíteni akaró emberek. Ezt az összeget a Közösségi Bolt fenntartója, a 7mérföld a Közösségért Közhasznú Nonprofit Kft. kiegészített 110 ezer forintra, amit csütörtökön át is utaltak a gyógyulásért küzdő kislány családjának.

Fotó: Polgár Tibor

A gyűjtés lezárásán a szervezők, Bereczki Péterné önkéntes, Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, valamint Takács Balázs, a Nyugat-Magyarországi Adomány Pontok programfelelőse egybehangzóan örömét fejezte ki a szemmel láthatóan szép számú felajánlás és a jótékonysági akció sikere miatt. Ekkor még nem ismerték a pontos végösszeget, de az urnákban látható pénzhalmok bizakodásra adtak okot.

Fotó: Polgár Tibor

Nóra nevében is megköszönték mindenkinek, aki bármivel támogatta a városlődi kislányt. Szijártó Lászlótól és Takács Balázstól megtudtuk, tevékenységük alapját jelenti, hogy aktívan részt vesznek a rászorulók megsegítésében, egyúttal örömmel tapasztalták, sokan csatlakoznak a különféle karitatív kezdeményezésekhez. Karácsonykor természetes, hogy megszaporodnak a jótékonysági gyűjtések, de ők arra törekednek, hogy az ünnepi időszakon kívül is azok mellé álljanak, akik nagy bajban vannak.

Fotó: Polgár Tibor

A Napló idei karácsonyi adománygyűjtésében éppen a Pápai Charity Shop – Közösségi Bolt a partnere lapunknak. Ez az akció az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány támogatására irányul. A súlyos betegséggel küzdő gyerekek támogatását zászlajára tűző alapítvány részére megnyitott jótékonysági bankszámla száma: 17600042–00358372–00600002, a számlavezető bank pedig a Sopron Bank Zrt. Lényeges, hogy a közlemény rovatban szerepeljen: Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány részére. A segíteni kívánó adakozók egészen december 20-ig tudnak ilyen módon támogatást nyújtani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában