MATASZ

2018.04.20. 07:33

Szinte a semmiből építik újjá a magyar légierőt

Majdnem semmivé lett a magyar légierő szinte valamennyi szakága, többek között ezt állítják most helyre több nagy értékű katonai beszerzéssel a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programban. – derült ki a MATASZ Veszprém Megyei Szervezetének előadásán az Agórában.

Balogh Ákos

A MATASZ Veszprém Megyei Szervezetének előadása az Agórában Fotó: Balogh Ákos/napló

Az egyesület vezetője Simon-Jójárt Sándor nyugállományú repülő ezredes évről évre hívja meg a légierő legfelsőbb vezetőségét, hogy hiteles és valós információt kaphassanak a szervezet tagjai, akik főként repülős alakulatoknál szolgáltak és azok a civilek is, akik érdeklődnek a honvédelem ügye iránt, így idén Sáfár Albert dandártábornok az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke volt a vendégük.

A MATASZ Veszprém Megyei Szervezetének előadása az Agórában Fotó: Balogh Ákos/Napló

Alig egynéhány szállító repülőgép és helikopter, drágán üzemeltethető elavult orosz radarok és légvédelmi rakéták álltak és állnak a honvédség rendelkezésére, ezek helyett, most új, a kor követelményeinek megfelelő és nagyobb számú eszközök beszerzése, a meglévők közül gazdaságosan továbbüzemeltethetők felújítása vált égetően sürgőssé, melyre hosszú távú biztos megoldást nyújt a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési terv, derült ki az előadásból.

A MATASZ Veszprém Megyei Szervezetének előadása az Agórában Fotó: Balogh Ákos/napló

Ahogy az is nem csak a technikai eszközök, de az infrastruktúra fejlesztése is szükséges, így laktanyák újulnak meg és kibővítik például a pápai katonai repülőtér felszállópályájának hosszát is, amint minden jogi háttér rendeződik.

A MATASZ Veszprém Megyei Szervezetének előadása az Agórában

Emellett persze rendelkezésre állnak olyan haditechnikák is melyek újak és modernek, ilyenek például a Gripen vadászrepülőgépek, a Mistral légvédelmi rakéták és a háromdimenziós radarkészülékek is, melyek folyamatosan fejlesztésre kerülnek, így a beszerzések mellett már csak a kiképzett szakmai állomány megtartása jelenthet gondot, ha nem tudja a honvédség a civil munkaerőpiaci bérezésekkel felvenni a verseny.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában