Szakmák

2017.11.19. 18:32

Tanműhely-látogatások a megye több pontján

A Balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskola 8. a és b osztályos tanulói látogattak el a VSZC Jendrassik-Venesz Szakgimnáziumába és Szakközépiskolájába azzal a céllal, hogy közelebbről megismerkedhessenek a műszaki és vendéglátós szakmákkal.

A Szent Benedek Középiskola Balatonfüredi Tagintézményének nyílt napján vettek részt a diákok Fotó: Tremmer Tamás

A műhelyek látogatása előtt a diákok egy rövid tájékoztatást kaptak az iskoláról és az iskolában tanulható szakképesítésekről. Ezután a tanulók először a műszaki, majd a vendéglátós szakmák tanműhelyeiben tekinthettek be. Az autóelektronikai műszerész és az autószerelő műhelyben a tanulók egy autó fékbeállítási folyamatát is végigkísérhették. A cukrászműhelyben pedig az ott tanulók által frissen sütött sütemények díszítését követhették nyomon.

*

A Balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskola 7. osztályos tanulói ismerkedhettek meg a nyomdász szakmával, melyet az OOK-Press Nyomda mutatott be nekik. A tanulók egy rövid cégbemutatás után, az üzemet körbejárva, végigkísérhették egy könyv nyomtatásának fázisait.

A Szent Benedek Középiskola Balatonfüredi Tagintézményének nyílt napján vettek részt a diákok Fotó: Tremmer Tamás

*

A Balatonfüredi Eötvös Általános Iskola és a Balatonfüredi Református Iskola 7–8. osztályos diákjai látogattak el a Szent Benedek Középiskola Balatonfüredi Tagintézményének nyílt napjára, ahol az iskolában tanulható összes szakmával megismerkedhettek. A tanulók kóstolhattak mustot, préselhettek szőlőt, lőhettek lézerpisztollyal, megtekinthették a rendészeti tanulók alaki bemutatóját. A cukrászműhelyben lehetőségük volt süteményeket kóstolni és díszíteni. Az épület- és szerkezetlakatos és a hegesztőműhelyben a diákok kipróbálhatták a hegesztőszimulátort és a hegesztőpisztolyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában