Helyi közélet

2017.12.09. 08:00

Tartalékosok jelentkezését várja a honvédség

Megkezdődött az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer kiépítése. Országosan húszezer, a megyéből mintegy ezer jelentkezőt várnak a szolgálatra 2026-ig.

Molnár Sándor

Horváth Gábor százados és Simon Gyula Mátyás alezredes eligazítást tartanak az önkéntes területvédelmi tartalékos állományba jelentkezők részére

A cél az, hogy az ország 197, ezen belül a megye 10 járásában létrehozzanak egy-egy száz főből álló, tartalékos katonai századot.

– Az idei év már erről szól a számunkra és az elkövetkező éveknek ez a legnagyobb munkája a tartalékosok vonatkozásában – mondta el Soós Gyula őrnagy, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központjának parancsnoka.

Horváth Gábor százados és Simon Gyula Mátyás alezredes eligazítást tartanak az önkéntes
területvédelmi tartalékos állományba jelentkezők részére

Az újonnan létrehozott szolgálati formával szeretnék újra elmélyíteni a civil lakosság és a katonák közötti kapcsolatot, ugyanis kiemelten fontosnak tartják, hogy elsajátítsák azokat az ismereteket és képességeket, amelyek birtokában képessé válnak önmaguk, a családjuk, a közvetlen lakókörnyezetük életének, jólétének és biztonságának megóvására.

– Ez egy olyan szolgálati forma, amelyben, aki szeretne tenni a honvédelem érdekében, az a saját közössége érdekében is tesz. Ezek az emberek, ott ahol élnek, abban a járásban vállalnak feladatot, ezáltal a saját környezetüket védik, teszik jobbá – fogalmazott az őrnagy.

Fotó: Molnár Sándor

A jelentkezők az elméleti és gyakorlati felkészítést követően katasztrófavédelmi, saját vállalásuk alapján pedig határvédelmi feladatokat is elláthatnak. Emellett, számos olyan feladat van, amikor a tartalékos állomány aktívan tud hozzájárulni helyi szinten a Magyar Honvédség munkájához: nemzeti ünnepek, koszorúzások alkalmával, hadisír-felújítások során, saját példájukon keresztül pedig részesei lehetnek a honvédség toborzótevékenységének.

A tartalékos szolgálatra jelentkezőkre, évente 20-25 napon számít a honvédség. Bár a jelentkezés önkéntes, bért kapnak a kiképzési időszakra, sőt jár nekik étkezési, utazási, rekreációs hozzájárulás is. Pénzt kapnak a tartalékos szerződés aláírásáért és megilleti őket a rendelkezésre állási díj is. További előnye a rendszernek, hogy átjárható, így ha valaki úgy gondolja, hogy többet szeretne ennél, lehetősége van arra, hogy átkerüljön szerződéses állományba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában