Közéleti Kávéház

2017.09.18. 11:00

A terroristák nem válogatnak

Egyes német városokban a hatévesnél fiatalabb gyerekek között a migránsok aránya van, ahol eléri a 75 százalékot, Berlinben 43 százalék.

Molnár Sándor

Georg Spöttle Fotó: Csurgó Péter

Ha ez így megy tovább, 20 év múlva a német városok lakosságának 50 százaléka muzulmán lesz

A Közéleti Kávéház-sorozat vendége volt Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, külpolitikai tanácsadó, akinek az európai migrációs válságról tartott előadására sokan voltak kíváncsiak. A Reményi Antal Rendezvényházban szóba került a barcelonai merénylet is, ahol radikális iszlamisták megint megmutatták, hogy igazából semmi sem szent nekik. Idős embereket, szülőket, gyermekeket gázoltak halálra. – Ott élt a merénylő egy demokratikus országban, ahol minden lehetősége meg lett volna neki és a társainak arra, hogy tanuljanak, vagy válasszanak maguknak egy hivatást, ők mégis emberek tucatjait gyilkolták le – mondta el Georg Spöttle, aki nemrég járt Barcelonában és megtapasztalta, hogy minden nagyobb közlekedési csomópontnál, metróknál, turisztikai látványosságoknál ott vannak a kommandósok. Félnek az emberek Európa nagyvárosaiban. Az Eiffel-torony köré három méter magas golyóálló üvegfalat emeltek, nehogy a sorban álló turisták közé lőjenek a terroristák. Rómában a Colosseumhoz olyan kapukon át lehet bejutni, mint a reptereken. A Vatikánban három és fél óra a bejutás az ellenőrzések miatt.

Georg Spöttle Fotó: Csurgó Péter

Látni kell, hogy nem válogatnak a terroristák. Pedig, mint meséli, négy–öt évig tanulmányozta az iszlámot mint vallást, mert kíváncsi volt rá, hogy ezek az emberek hogyan gondolkodnak, mi motiválja őket. Megtanulta az arab nyelvet és elolvasta a Koránt, amelyben egyetlen sor nincs arról, hogy keresztényeket vagy más vallásúakat kell meggyilkolni – fogalmazott.

Szólt arról is, hogy az embereket félrevezetik azok a fanatikus „vallási” vezetők, akik azt mondják, hogy menjenek el Európába és gyilkoljanak meg minél több keresztényt. Ők maguk is hazudnak, vagy a saját butaságuk, fanatikusságuk miatt félreértelmezik a Korán szavait. A barcelonai merénylet elkövetőit felkészítő vallási vezető már jó pár évet ült börtönben. Amikor kiszabadult, elment egy mecsetbe prédikátornak, mert jól tudott beszélni, pedig nem volt semmilyen képesítése erre. – Ha megnézzük azoknak a terroristáknak az önéletrajzát, akik az elmúlt két évben gyilkoltak, legyen az Párizs vagy Brüsszel, azt tapasztalhatjuk, hogy nagyon alacsony iskolázottsággal rendelkeztek és már többször ültek börtönben – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a titkosszolgálatok adatai szerint 700 ezer és egymillió között vannak az észak-afrikai partokon azok az emberek, akik el akarnak indulni Európa felé. Ez a szám szinte állandó, mert folyamatosan érkezik az utánpótlás. Jönnek Nigériából, Beninből, Togóból, Kongóból és a környező országokból a 16 és 25 év közötti fekete férfiak. – Azt mondják rájuk, hogy jaj, ezek a szegény menekültek, pedig olyan országokból jönnek, ahol nincs is háború. Az embercsempészek is becsapják őket, felvázolnak egy csodálatos jövőt azért, hogy kifizessék a nyolc–tízezer eurót, amiért áthozzák őket Európába – osztotta meg tapasztalatait a szakértő.

Georg Spöttle elismerően szólt a magyar kormány határvédelmi politikájáról, amihez bizony kell a drót, meg a cövek és egy olyan politikus, aki már 2015-ben belátta, hogy az nem normális dolog, ha naponta hét–nyolcezer ember átmasírozik az országon.

Az előadást követően a résztvevők kérdéseire válaszolt az apai ágon magyarországi sváb, anyai ágon német felmenőkkel rendelkező volt terrorelhárító tiszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában