Csopak

2017.10.12. 08:47

A magyar tűzoltók az élvonalban

Tudásban, felszereltségben nemzetközileg is elismerik a magyar tűzoltókat. A Hunor révén pedig olyan mentőszervezet működik hazánkban, amely világszerte ritkaság, és bárhol, bármikor képes kutató-mentő munkát végezni.

Kovács Erika

Bérczi László dandártábornok: A magyar tűzoltók tudása, felszereltsége a legjobbak közé tartozik a világon, nemzetközi versenyeken is kiválóan teljesítenek Fotó: Kovács Erika

Ezt mondta érdeklődésünkre Bérczi László dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, a Nemzetközi Tűz-oltószövetség Magyarországi Bizottságának elnöke, aki a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fő-igazgatóságát képviselte a tűzoltók országos versenyén, Csopakon.

– A mostani, 11. országos szakmai verseny a tűzoltó- szakmának azt a részét mutatja be, ami a mentések során történik – fogalmazott Bérczi László. A dandártábornok hozzátette, kollégái ezúttal tűzoltást és műszaki mentési feladatokat hajtottak végre, de természetesen tűzmegelőzési és hatósági tevékenységgel, illetve tűzvizsgálattal kapcsolatos versenyeket is szerveznek számukra. Ezúttal az operatív, a beavatkozói területen szükséges tudásukat mutatták meg a tűzoltók.

Bérczi László dandártábornok: A magyar tűzoltók tudása, felszereltsége a legjobbak közé tartozik a világon, nemzetközi versenyeken is kiválóan teljesítenek Fotó: Kovács Erika

Ezt a versenyt kétévente szervezik meg, vagyis immár hagyománynak számít – jelentette ki. Mint mondta, a mentő tűzvédelem az országban nemcsak a hivatásos állományt, hanem például az önkormányzati tűzoltóságot is érinti. Ilyen például a balatonfüredi állomány, amely kiemelkedő bástyája az önkormányzati tűzoltóságnak. Velük együtt összesen hat- van önkormányzati tűzoltóság működik az országban.

– Az életben is egymásra vagyunk utalva, hiszen a leggyorsabban érkezőnek kell elkezdeni az életek és az anyagi javak mentését, így értelemszerűen vesznek részt a versenyen önkéntes, létesítményi, önkormányzati tűzoltók. Csaknem hatszáz önkéntes egyesület működik már az országban, ugyanis minden évben folyamatosan nő azoknak a településeknek száma, amelyek saját védelmük érdekében szeretnének tenni – szögezte le Bérczi László.

Kiemelte, egy országos versenyig eljutni nagy dolog. Évente körülbelül hatvanezer riasztás érkezik a katasztrófavédelemhez, a legjellemzőbb esetekből állították össze a feladatokat. Így az elméleten kívül sok más mellett emeleten és szűk labirintusban történő életmentés, vízen, köz-úton, vasúton zajló műszaki mentés, viharok során kidőlt fa okozta károk mihamarab- bi megszüntetése, veszélyes anyagot szállító járművel való ütközéskor megsérült ember roncsból történő kivágása, valamint veszélyes anyag azonosítása. Külön feladatok várták az irányítókat, akik adott helyszínen a beavatkozás biztonságáért és hatékonyságáért felelnek.

– A mostani verseny is megmutatta, hogy a magyar tűzoltók tudása, felszereltsége a legjobbak közé tartozik a világon, nemzetközi versenyeken is kiválóan teljesítenek. A hivatásos tűzoltókból álló Hunor mentőszervezet – ami az ENSZ minősítési kritériumainak is megfelel – bárhol és bármikor a legnehezebb kutató-mentő feladatokat is képes elvégezni, ilyen képességű csapattal kevés ország büszkélkedhet – hangsúlyozta Bérczi László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában