Henger utca

2018.07.16. 15:30

Útépítés a veszprémi iparterületen – Több ezer dolgozó munkába járását könnyíti meg a beruházás

Megkezdődött az északi iparterület közlekedését átalakító fejlesztéssorozat első üteme a Henger utca hiányzó szakaszának kiépítésével.

Marton Attila

Több ütemben valósul meg

Brányi Mária alpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, a közlekedési beruházássorozat a következő években több ütemben valósul meg, és megkönnyíti az északi iparterületen dolgozó négy-öt ezer munkavállaló munkába járását. A első ütemben a Henger utca összekötése valósul meg. Az út jelenleg két zsákutcából áll, egyik szakasza a Pápai útról, a másik a Házgyári útról nyílik. A beruházás során nemcsak a két szakasz közötti hiányzó rész készül el, hanem a meglévő utat is felújítják.

A teljes, mintegy 875 méter hosszú szakaszon – amelyből 175 méter épül meg újonnan a következő hónapokban – járda, kerékpárút és csapadékcsatorna épül, valamint 21 busz és 27 autós parkolót alakítanak ki az úttal párhuzamosan. A beruházás részeként több parkoló kap térkőburkolatot, az Ipar és Henger utcák kereszteződésében négyágú körforgalom épül, míg a Házgyári úti csatlakozásnál kiszélesítik a Henger utcát. A munkálatok a napokban kezdődtek meg, és előreláthatólag év végéig tartanak. A bruttó 617,8 millió forintba kerülő fejlesztést európai uniós és állami forrásból finanszírozza az önkormányzat.

Kerékpárúttal, járdával egészül ki a Pápai út

Brányi Mária a fejlesztéssorozat – amelyre a TOP-programban a város által elnyert források egynegyedét, 2,7 milliárd forintot fordít az önkormányzat – további elemeire is kitért. A következő időszakban megújul, és kerékpárúttal, járdával egészül ki a Pápai út. Emellett felújítják a dózsavárosi csapadékvíz-csatornát, kiépítik a Pápai utat és a Kistó utcát összekötő, kelet-nyugati közlekedési főtengely első szakaszát, valamint felújítják a Kistó utca burkolatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában