Mindennapi hősök

2017.11.19. 16:41

Vért adtak Csetényben

Csetény – Véradást tartottak a bakonyi faluban, melyen harmincnégy önkéntes véradó nyújtotta karját, hogy segítsen beteg embertársain.

Müller Anikó Hanga

A véradók és a kitüntetettek, az első sorban balról Kondor István Fotó: Müller Anikó Hanga

Ezt követően ünnepség keretében köszöntötték a véradókat. Magyar Lászlóné, a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezetének vezetője köszönetet mondott a megjelenteknek önzetlenségükért. Elmondta, a faluban idén három alkalommal volt véradás, így száz egység vér került a kórházakba, megmentve háromszáz ember életét. A megyében a zirci terület lett az első a véradók versenyében, ami a csetényi véradók és vöröskeresztes aktivisták munkáját is dicséri. Magyar Lászlóné és Gavacs Zsoltné, a vöröskereszt helyi vezetője kitüntetéseket adott át a többszörös véradóknak. Tizenötszörös véradó Bősze Jánosné, hússzoros Varga Borbála, Magyar László, Kelemen Mária, Bákor Miklósné, harmincszoros Varga Lászlóné, negyvenszeres Simon Ervinné, negyvenötszörös Pálinkás István, Kovács Zoltán, Tóth Ferenc, ötvenszeres Pongrácz Lászlóné, ötvenötszörös Nagy Pál, Varga Gábor és kilencvennyolcszoros véradó Kondor István, aki immár kétszázkilencvennégy ember életét mentette meg. Magyarné megköszönte sokéves kimagasló véradásszervező és -támogató munkáját az önkormányzatnak, Nagy Attila polgármesternek, Galambos Szilviának, a Vámbéry Ármin Általános Iskola igazgatónőjének és Gavacs Zsoltnénak. Nagy Attila köszöntőjében elismerően szólt a helyi vöröskeresztes aktivistákról és a véradókról.

A véradók és a kitüntetettek, az első sorban balról Kondor István Fotó: Müller Anikó Hanga

– A véradók mindennapi hősök, akik vérüket adják embertársaik gyógyulásáért, ami azért is jelentős, mert az életmentő vért mesterségesen nem lehet előállítani. Jó látni, hogy van a környezetünkben kilencven-nyolcszoros véradó és több fiatal is, aki vérével támogatja mások egészségét – mondta a faluvezető. Az ünnepség alkalmából kiállítás volt látható abból az alkalomból, hogy a településen száz évvel ezelőtt alakult meg a Vöröskereszt hat alapító, százhetvenhárom rendes és harminchét rendkívüli taggal, Vörös Kereszt Egyleti Fiók elnevezéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában