Felvonulás

2017.09.13. 06:30

Közös szüreti vigadalmat rendezett Mindszentkálla és Szentbékkálla

A hagyományokhoz híven közösen tartotta szüreti felvonulását Mindszentkálla és Szentbékkálla.

Kovács Gáborné

A két szomszéd minden év szeptember második hétvégéjén várja a települések lakóit és az idelátogató vendégeket a nagy eseményre. Idén Szentbékkállán gyülekeztek a résztvevők: a bírói pár, lovas kocsik, feldíszített traktorok, gyalogos felvonulók. A kisbíró mint a rendezvény szóvivője köszöntötte elsőként az egybegyűlteket.

Czár Péter plébános megáldotta a szőlőharangot, majd a két polgármester üdvözölte a felvonulókat. Fenyvesi Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Köszöntőjében elmondta, hogy a szőlőt érlelő nyár után bizakodhatnak a szőlősgazdák. A programon részt vett a Tördemic Táncegyüttes, énekelt Rupa Ilona, táncoltak a Káli Tűzrózsák. Idén is végigdalolta a menetet a mindszentkállai Őszülő Halánték Dalárda. Szentbékkálláról Mindszentkállára vonult a vidám menet, ahol a szereplők műsora után vacsorával kínálták a résztvevőket, majd hajnalig ropták a táncot a szüreti bálban.

Kovács Gáborné

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában