Rendhagyó irodalomóra Háy Jánossal Balatonfüreden

Az irodalom nem egy demokratikus intézmény

A Lóczy Lajos gimnázium tanulói a magyar széppróza napja alkalmából vehettek részt a rendhagyó irodalomórán, ahol Duna Katalin igazgatónő beszélgetőpartnere Háy János József Attila-díjas író, költő festő volt, aki a kamaszként kudarcként megélt magyarórákról, írói pályája indulásáról, diszgráfiájáról, diszlexiájáról, a mai modern társadalomról alkotott véleményéről is őszintén beszélt.

– Lépéseket tenni az életben, valamit elérni öntudat nélkül nem lehet. Kell hozzá, hogy azt tudjuk mondani, igenis, én ezt a lépést megteszem. De ha nincs öntudat, ha nem hiszel magadban, hogy ezt meg tudod valósítani, akkor képtelen leszel bármire is. Írni pedig végképp nem lehet öntudat nélkül. Lehetek én a magánéletben bármennyire is szorongó, esendő, de amikor írok, nekem tudnom kell, hogy képes vagyok azt a mondatot leírni, ami pont oda való. Az irodalom nem egy demokratikus intézmény, nem úgy működik, hogy van ezernyi magyar mondat, s ezek közül bármelyik odakerülhetne abba a verssorba vagy abba a prózába. Nem, oda csak egy illik, és hinni kell abban, hogy azt az egyet meg tudod találni – mondta el az író, aki őszintén vallott arról is, hogy középiskolai megpróbáltatásai után nehéz folyamat volt ennek az önbizalomnak a kiépítése, melynek segítségével képes volt elhinni önmagáról, hogy akár íróként, akár emberként lehetnek, vannak igaz állításai a világról.

– Minden ember életének, még akit nem szeretünk is, van egyfajta igazsága – tette hozzá Háy János, aki arról is beszélt a fiataloknak, hogy az életben bekövetkezett nagy változások után is meg kell tanulni együttélni a múlttal. – Az életünk során állandóan másmilyenné válunk. A kérdés számomra mindig az, hogy amikor ez a mássá válás – maradjunk például a felnőtté válásnál – megtörténik, végeztek az iskoláitokkal és beálltok egy céghez dolgozni, vajon a kamaszkorotok igazságérzetéből mit tudtok átvinni ebbe az új világba? Számomra mindig fontos az, hogy ami a múltban volt, az mindig átkerüljön a jelen történésébe is. Egy válás után is magammal kell vinnem az új életbe az elmúlt húsz évet annak sikertelenségével, a kudarcaival és az örömeivel együtt. Ha valamelyik életszakaszunkat el akarjuk tagadni, akkor az egyszer valamilyen pszichés probléma formájában köszön vissza. Az ember életében nincsenek kidobható évek és nem is szabad kidobni semmit.

Az optimista író

Háy János arról is beszélt, hogy kötetei révén gondolkodásra, saját helyzetük megvizsgálására szeretné szólítani az olvasókat. – Én rendkívül optimista író vagyok, optimista könyveket írok, mert katalizálni szeretném azt, hogy mindenki gondolkodjon el a sorsán. Szerintem az a pesszimizmus, amikor azt mondja valaki, hogy figyelj, nem kell semmibe se energiát ölni, éld szabadon az életed, minden happy és vidámak vagyunk, felszabadultak, de az életünk nem ilyen. Ezzel a mentalitással nem lehet érvényes életet élni. Igenis, az életnek vannak súlyai, nehézségei, és csak ezekkel együtt lehet átélni a jó részeit, örömeit is. Az én írásaim, azt hiszem, arra késztetnek, hogy gondolkodjon az olvasó, hogy minden rendben van-e vele, és ne rejtse el maga elől a problémáit, hanem aktivizálja és oldja meg azokat. Ilyen szempontból azzal foglalkozom, amivel, úgy gondolom, mindenkinek foglalkoznia kellene. Csak miután író vagyok, én ezeket le is szoktam írni.