Pápa

2018.03.05. 10:00

Alkotói pályázat Jókai Mór szellemiségében

Köntös László, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója a pápai Jókai Mór-emlékév megnyitórendezvényén tette közzé, hogy a helyi önkormányzat, valamint az emlékév megvalósításában részt vevő intézmények, szervezetek közösen az írólegendához kötődő irodalmi és képzőművészeti pályázati felhívást hirdetnek.

Laskovics Márió

Hollenczerné Balogh Ilona foglalkozásán a gyerekek mellett a szülők, nagyszülők is előszeretettel fűzték a gyöngyöt Fotó: Laskovics Márió

 

Az irodalmi és képzőművészeti pályázatot Köntös László, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója hirdette ki a Jókai-emlékév nyitórendezvényén Fotó: Laskovics Márió

Az irodalmi kategóriában verssel, novellával, elbeszéléssel, esszével, a képzőművészetiben grafikával, festménnyel, kisplasztikával, és szoborral lehet nevezni. Az irodalmi pályamű nem haladhatja meg a húszezer leütést, papíron kell benyújtani. A képzőművészeti alkotásnak pedig valamiképpen kapcsolódnia kell Jókai valamelyik művéhez. Két korcsoportban bírálják el a nevezéseket: 14-20 évesekre, illetve 20 év felettiekre bontva. A pályamunkákat május 4-i határidővel kell eljuttatni a Pápai Református Gyűjteményekhez, zárt borítékban hozzácsatolva az alkotó nevét, életkorát, lakcímét, telefonos és elektronikus elérhetőségét. Az első három helyezetteket könyvutalvánnyal díjazzák. A pályázat eredményhirdetését Pápa Város Napján, június 16-án tartják a Városházán, ahol a képzőművészeti alkotásokból kiállítás nyílik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában