több mint ötven program

2018.05.08. 07:00

Egymás megismerése a cél a Közösségek hetén

Idén második alkalommal rendezik meg a Közösségek hetét országosan május 7. és 13. között. A programsorozat a közösségek fontosságára, a közösségi cselekvés társadalomformáló erejére kívánja felhívni a figyelmet.

Leitner Vera

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár várható Közösségek heti programjairól Magasházi Virág és Nagy Veronika, az olvasószolgálat munkatársai számoltak be lapunknak Fotó: Penovác Károly

Veszprém megyében ez alkalomból több mint ötven programot szervez csaknem harminc közösség, szervezet és intézmény.

Balatonfűzfőn például kedden és szerdán 18 órától előbb a futball, majd a település önállósága témájában múltidéző beszélgetéseket, szombaton 9 órától pedig rendhagyó helytörténeti sétát szerveznek, mindhárom esemény a Balaton Csillagvizsgáló kultúrközpontban kezdődik. Berhidán május 11-én 17 órakor nyílik meg a Petőfi kultúrház és könyvtárban az Alkotó ember, kreatív közösség elnevezésű képzőművészeti kiállítás, 13-án, vasárnap 16 órától pedig ugyanitt a település közösségeinek művészeti gálájára hívják a látogatókat.

Hajmáskéren Tóthné Takács Ibolya önálló kiállításán vehetnek részt a horgolás iránt érdeklődők a muzeális kiállítóhelyen szerdán 18 órakor, majd egy tavaszi gála keretében mutatkozik be a település apraja-nagyja szombaton 17 órától a művelődési házban. Közösségi programokat szerveznek többek között Sümegen, Bakonybélben, Pápán, Balatonalmádiban és Zircen is. Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár várható programjairól Magasházi Virág és Nagy Veronika, az olvasószolgálat munkatársai számoltak be.

Május 8-án, kedden 17 órakor a slam poetryvel és annak veszprémi képviselőivel ismerkedhetnek meg alaposabban a könyvtár előtt megszervezett interaktív programra látogatók. A Közösségek hete egyik legizgalmasabb programjának a május 10-én, csütörtökön 13 órától a könyvtárban megszervezett BeszÉLŐ könyvtár ígérkezik, ahol az élő könyveket emberek reprezentálják, akik saját történetüket hozzák el az eseményre.

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár várható Közösségek heti programjairól Magasházi Virág és Nagy Veronika, az olvasószolgálat munkatársai számoltak be lapunknak Fotó: Penovác Károly

Őket lehet kikölcsönözni 20-30 percre. – Már régóta kacérkodtunk az Élő könyvtár veszprémi megszervezésével, mellyel itthon és külföldön is találkozhat az ember. Ez a program összehozza a közösséget, olyan csoportokat is bevon a társadalmi kommunikációba, amelyek egy kicsit kirekesztődnek a mindennapokban, jó alkalmat nyújtva arra, hogy ők is meg tudjanak szólalni – fogalmazott Nagy Veronika. Május 12-én, szombaton 14 órától az I. Veszprémi Molytalálkozót rendezi meg a könyvtár, melyre azonban nemcsak a népszerű könyves weboldal követői, tagjai közül várja a vendégeket.

Veszprémben emellett a Laczkó Dezső Múzeum is készül a Közösségek hetére: kedden fél öttől a Nemzeti jelképek a népi kultúra tárgyain az LDM néprajzi gyűjteményében című szabadegyetemi előadást hallhatják a látogatók. Az Új Nemzedék Központ is több érdekességgel készül a hétre, itt táncoktatás, kézműves- délután, retorikai klub vagy bűvész-, illetve kalózképző várja a résztvevőket. A megyei és országos programokról bővebb információt a Közösségek hete honlapján, illetve közösségi oldalán találhatnak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában