Az operett koronázatlan királya

2018.06.09. 08:00

Rátonyi Róbert nevét viseli Veszprém új fesztiválja

Meghatottak vagyunk, hogy ilyen szeretettel emlékeznek édesapánkra, mondta Rátonyi Hajni színésznő a Veszprémi Petőfi Színházban nyílt Rátonyi Róbert emlékkiállításon.

Balla Emőke

Rátonyi emlékkiállítás megnyitó a színházban

Ahogyan lapunkban korábban hírt adtunk róla, idén első alkalommal az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos fesztivált rendez a Veszprémi Petőfi Színház június 21. és 24. között. Az ehhez kapcsolódó „személyes tárgyak, emlékek, képek, gondolatok” című kiállítás megnyitóján a színművész, konferanszié, színházi rendező, író, publicista lánya úgy fogalmazott: édesapja négy évig dolgozott itt, imádta a várost, a színházat, a társulatot, nagyon sok barátot szerzett. Boldogan, szenvedéllyel végezte munkáját; soha nem egyfélét csinált, játszott, rendezett, darabokat írt át. Ifj. Rátonyi Róbert zongoraművész szerint a fesztivál őrzi édesapja emlékét, segít abban, hogy fennmaradjon az életműve.

Fotó: Balogh Ákos

Rátonyi Róbert életének utolsó szakaszában, Vándorfi László igazgató vezetése idején négy előadást – A régi nyár 1989., Ipafai lakodalom 1991., Békebeli komédiák 1991., Nebáncsvirág 1992. – rendezett Veszprémben.

A művész előtt tisztelegve szervezi meg a színház a fesztivált, melynek célja, hogy minél többen megismerkedjenek a műfajjal.

Rátonyi Hajni, ifj. Rátonyi Róbert és Keller János az emlékkiállítás megnyitóján
Fotó: Balogh Ákos

Oberfrank Pál igazgató azt mondta: a színház vezetése érzi a közönség zenés műfaj, az operett iránti vonzódását. A műfaj igazi rangját Rátonyi Róbert adta meg. Brányi Mária alpolgármester arról beszélt, hogy a színház operett bemutatóival folyamatosan fenntartja a műfaj iránti érdeklődést. Ovádi Péter országgyűlési képviselő kiemelte: a családok évében a családokat szólítja meg a fesztivál, a gyerekeknek is számtalan programot kínál.

 

Szaffi, a cigánylány címmel meseoperett készül erre az alkalomra, melyet a Bozsó József vezette Magyar Zenés Színház két alkalommal mutat be. Az operettfesztivál programjait a rendezvény művészeti vezetője, Keller János színművész ismertette. A június 21-én délután öt órakor kezdődő nyitó ceremóniára a primadonna lovaskocsin, a bonviván lóháton érkezik.

A fesztivál mind a négy napján gazdag kísérőprogram várja az érdeklődőket. Esténként a műfaj kiválóságai lépnek színpadra, június 23-án láthatják például a nézők A régi nyár című operettet a Budapesti Operettszínház előadásában, Kalocsai Zsuzsa, Oszvald Marika, Faragó András és Gergely Róbert főszereplésével. Az esti előadásokat a színház előtti téren „off-programok”-ok követik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában