Mozart a nyári estén

2018.07.17. 07:00

A győri filharmonikusok nyitották meg az alsóörsi zenei napokat

Berkes Kálmán klarinétművész idén is zenész barátaival, tanítványaival lépett fel nagy sikerrel a református templomban. Az Endrődi Szalon a művelődési házból kivételesen átköltözött a templomba, ami jó döntés volt a szervezők részéről.

Szendi Péter

A rendezvény különlegessége az volt, hogy a koncert előtt Somorjai-Horváth Piroska újságíró beszélgetett Berkes Kálmán művészeti vezetővel, ezzel megalapozva a hangverseny hangulatát

Fotó: Szendi Péter/Napló

A rendezvény különlegessége az volt, hogy a koncert előtt Somorjai-Horváth Piroska újságíró beszélgetett Berkes Kálmán művészeti vezetővel, ezzel megalapozva a hangverseny hangulatát. Kiderült, hogy Mozart az egyik általa leginkább tisztelt zeneszerző. A Salzburgban született komponista zenei tehetsége korán megmutatkozott, első zeneműveit hatévesen improvizálta, nem véletlenül mondták róla annak idején, hogy csodagyerek. A zeneszerző életének első éveiről nem sok dokumentum maradt fent. Mindössze annyit lehet róla biztosan tudni, hogy a gyermek Wolfgang szeretett tarokkozni, és egy bizonyos céllövő játékot is szívesen játszott. A Mozart gyerekek nem jártak iskolába, az írás, olvasás és a számolás tudományát apjuktól sajátították el.

A rendezvény különlegessége az volt, hogy a koncert előtt Somorjai-Horváth Piroska újságíró beszélgetett Berkes Kálmán művészeti vezetővel, ezzel megalapozva a hangverseny hangulatát
Fotó: Szendi Péter/Napló

A nagy találkozás szerző és előadó között úgy jött létre, hogy Mozart nagyon kedvelte a klarinétot, remekművek sorát írta, szólószerepet szánva ennek a szép hangszernek. Nem véletlen tehát, hogy a két Mozart-műből álló koncert egyike az 1789-ben komponált A-dúr klarinétkvintettet volt. Az effajta zenére szokták azt mondani, hogy „fülbemászó” dallamok láncolata. Folytatásként egy jól ismert művet hallhattunk, a méltán népszerű G-dúr szerenádot, ismertebb nevén a Kis éji zenét. Az Eine kleine Nachtmusik a mai kamarazene egyik leggyakrabban műsorra tűzött alkotása, zenei formáját az iskolákban mintaként oktatják.

Az alsóörsi koncerten élményt nyújtó, nagyszerű előadás során idézte meg Mozart zsenijét a Győri Filharmonikus Zenekar tagjaiból álló együttes. A hálás közönség vastapssal köszönte meg a szép estét.

Berkes Kálmán klarinétművészen kívül a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője, Bónitz Márton koncertmester, Dombi Rajmond (hegedű), G. Horváth Barnabás (brácsa), valamint Juhász Viktor (cselló) lépett fel. Jól indult ez a hangversenysorozat, a folytatásban is élmények sora várja a komolyzene kedvelőit a református templomban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában