IV. Pannon UniFest

2018.10.26. 07:00

A fejlődésre és a szakmaiságra helyezték a hangsúlyt

A hitvallásunk alapja, hogy a komoly szakmai tudással rendelkező zsűri értékes tanácsaira fektetjük a legnagyobb hangsúlyt – nyilatkozta Deli Kitti, a IV. Pannon UniFest főszervezője, akit a közelgő fesztiválról kérdeztünk.

Leitner Vera

Forrás: Domján Attila

Forrás: Domján Attila

– A Pannon UniFest nem tehetségkutató, sokkal inkább az önreflexiót, valamint a fejlődés lehetőségét kívánjuk előtérbe helyezni, így a zsűri tagjai értékes, kimondottan személyre szabott tanácsokkal látják el az UniFest résztvevőit. Vannak visszatérő versenyzőink is, akik évről évre meg szeretnék mutatni, hogy mennyi sikerült fejlődniük. Úgy vélem, ez egy kifejezetten pozitív hozzáállás; mi ezt próbáljuk megerősíteni – mondta el Deli Kitti, a IV. Pannon UniFest főszervezője a november 10–16. között megrendezett fesztiválról.

Forrás: Domján Attila

A fesztivál a középiskolától az egyetemen át a fiatal felnőttekig mindenkinek szól, nincs élesen meghúzott korhatárunk. A rendezvény ingyenes, a regisztráció sem kötött semmilyen feltételhez. Mindenkit saját magához mérten fognak minősíteni, s fontos, hogy nincs első, második, harmadik helyezés, a zsűri ehelyett arany, ezüst és bronz minősítéseket oszt ki. A különbségeket azzal súlyozunk egy kicsit, hogy – mivel több művészeti intézmény, illetve fesztivál támogatja az UniFestet – fesztivál-, múzeum-, valamint színházbelépőkkel tudjuk jutalmazni a legkiválóbbakat. Idén egy olyan szakmai gárda állt össze a zsűritagok és a workshop előadók személyében, mely abszolút rugalmas, nyitott. Éppen ezért nincsenek előre megkötött témáink, hanem maguk a jelentkezők, az általuk beküldött munkák fogják meghatározni, hogy mire van igény. Úgy vélem, ettől lesz ez a rendezvény egy közös beszélgetés, egy valódi találkozás, ahol a szakma iránt érdeklődők találkozhatnak azokkal, akik már letettek valamit az asztalra és segíteni tudnak abban, hogy mások is eljuthassanak ugyanerre a szintre.

Forrás: Domján Attila

A főszervező elmondta, az értékelők közt lesz jelen a fesztiválon Áfrány Gábor intermédiaművész, a Művészetek Háza Veszprém munkatársa, Buvári Tamás rendező, forgatókönyvíró, Gáspár Gábor fotográfus, Kéménczy Antal zeneszerző, zongorista, orgonaművész, Trokán Anna színművész. A vers- és prózaírás kategória fő zsűrije Tóbiás Krisztián költő, aki Balatonfüreden a Tempevölgy Folyóirat főszerkesztője, így a legjobb pályamunkák számára publikációs lehetőséget is biztosítani tudnak, a Pannon Egyetem képviseletében pedig Kovács Gábor egyetemi adjunktus, a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének oktatója vesz részt az értékelők között. A résztvevők workshopokon fejleszthetik képességeiket, ebben – a zsűritagok mellett – Vörös Ákos fotográfus, Környei Ágota festő, múzeumpedagógus a veszprémi Művészetek Háza munkatársa, Bodor Áron, az Esti Kornél zenekar énekese és dalszövegírója, valamint Kovács Benjámin zeneszerző is segítséget nyújt, aki több színdarab zenei vezetője, s egyben a Pannon Egyetem hallgatója.

Forrás: Domján Attila

– November 10–16. között két főnapunk lesz: 10-e szombat a zenei főnap, ekkor mutatkoznak be az énekes, zenekari formációk és hangszeres szekció, illetve aznap lesz még vers- és prózamondás. A vasárnap a képzőművészeté, ekkor a rövidfilm, a fotó, a festmény és rajz, valamint a vers- és prózaírás kategória mutatkozik be, november 12-e hétfőtől pedig táncházak, a Prométheuszról című táncszínházi előadás, valamint november 14. és 18. között a Pannon UniFest társrendezvényeként megszervezett III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó (VESZT) programjai, drámapedagógiai foglalkozásai, kerekasztal-beszélgetései várják az érdeklődőket.

Deli Kitti kiemelte, nem feltétele a workshopokon való részvételnek, hogy valaki versenyezzen, ezekre minden érdeklődőt szeretettel várnak, aki azonban motivációt érez rá, hogy alkotásával, tehetségével a közönség és a zsűri elé lépjen, október 31-ig még regisztrálhat a fesztiválra. Érdemes követni az esemény honlapját és közösségi oldalát, ahol további információk érhetők el a IV. Pannon UniFestről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában