Meggyőződéses ember volt

2018.10.01. 20:29

Herczeg Ferencre emlékeztek Badacsonytördemicen

Az egykori nyaralótulajdonos, Herczeg Ferenc írófejedelem születése 155. évfordulóját ünnepelték a faluházban Takaró Mihály irodalomtörténész előadásával.

Tóth B. Zsuzsa

Takaró Mihály irodalomtörténész előadásában méltatta Herczeg Ferenc írót annak egykori nyaralóhelyén, Badacsonytördemicen

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az érdeklődőket köszöntve Szántai Attiláné, a faluház vezetője elmondta, hogy Herczeg Ferenc egyedülálló gyűjteményét őrzi a község. Az író emlékét pedig a korábbi polgármester, Vollmuth Péter kezdte feleleveníteni évekkel ezelőtt, azóta sokan adományoztak anyagot a gyűjteménynek.

Takaró Mihály irodalomtörténész előadásában méltatta Herczeg Ferenc írót annak egykori nyaralóhelyén, Badacsonytördemicen Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Takaró Mihály úgy fogalmazott, hogy az életművet áttekinteni röviden nem lehet, de az író újra kezd a magyar irodalom szerves része lenni.

– Mostanában rendeznek Herczeg Ferenc-konferenciát a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Új Színház játssza a Bizánc című darabját. Éppen százéves Az élet kapuja című regénye, amelyért háromszor is irodalmi Nobel-díjra jelölték. A mű irodalmi tananyag volt, most készül a dramatizált változata, és jövőre színházi előadásként játsszák. Herczeg Ferenc 2018-ban bekerül az új Nemzeti Alaptantervbe, középiskolai tananyag is lehet. Ez hatalmas eredmény, azt jelenti, hogy az íróóriás újra bekerül a köztudatba, amelyet az iskola alakít ki. A mai magyar kultúra elfoglalt terület, azt vissza kell foglalni, de nem szabad elkövetni azokat a hibákat, amiket elkövettek azok, akik 1948 után a 20. századi magyar irodalom óriásait ideológiai, világnézeti okokból száműzték. Akit így temettek el, az mind föléleszthető, csak idő és ember kell hozzá. Herczeg nem így gondolkozott. Hosszú élete folyamán látta a századfordulót, a boldog békeidőket, a fejlődő Magyarországot, de ennek a szörnyűséges hátoldalát is. Átélte a világháborút, a Tanácsköztársaságot, a világválságot, a második világháborút, a Rákosi-korszakot. A Magyar Tudományos Akadémia elnökéből, a Magyar Írószövetség örökös tiszteletbeli elnökéből egyszer csak száműzött lett. Egy ilyen életpálya arra kell, hogy ösztönözze az embert, hogy éljen a hatalommal, de ő német gyökereiről nem megfeledkezve vállalta a magyarságot – mondta az előadó, aki a Száműzött magyar irodalom című egykori tévésorozata első filmjét az író emlékének szentelte. Beszélt arról, hogy Mikszáth kérte fel Herczeget az Új Idők folyóirat megalapítására, amelyet 1944 végéig ő főszerkesztett. Meg­győződéses ember volt, akárhogy forgolódott körülötte a világ, mindig ugyanazokat az értékeket hangsúlyozta.

Az előadást megelőzően az emlékezők a badacsonylábdihegyi Herczeg Ferenc strand parkolójában koszorúztak az író szobránál, majd Herczeg Ferenc badacsonylábdihegyi egykori nyaralójánál emlékeztek az emléktáblánál. Az előadást kötetlen beszélgetés követte, a résztvevők a badacsonyi borok mellett az író kedvencét, az almatortát is megkóstolhatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában