Máig nem távolodott el a tudománytól

2018.10.22. 07:00

Markó László egyetemi tanárt köszöntötték

Markó Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagját ünnepi ülésen köszöntötték a Veab-székházban.

Balla Emőke

Gelencsér András, az MTA doktora, a Pannon Egyetem rektora köszöntötte a 90 esztendős Markó Lászlót

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Markó László vegyészmérnök, egyetemi tanár a veszprémi vegyészképzés egyik vezető alakja az egyetem szerves kémia tanszékét vezette huszonegy éven keresztül, 1965 és 1986 között. 1986 és 1990 között az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézet (Mükki) igazgatója volt. 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben rendes tagjává választotta. 1996 és 2002 között a Veszprémi Akadémiai Bizottságot (Veab) vezette. Kutatási területe a petrolkémia, ezen belül is az alkének kémiája.

Gelencsér András, az MTA doktora, a Pannon Egyetem rektora köszöntötte a 90 esztendős Markó Lászlót Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az ünnepi ülésen Gelencsér András, az MTA doktora, a Pannon Egyetem rektora felidézte emlékeit, annak idején hallgatóként találkozott Markó professzorral.

Pósfai Mihály, az MTA rendes tagja, a Veab elnöke arról beszélt, hogy bár Markó professzornak sok közéleti feladata, megbízása volt, a tudományban mindig naprakész maradt. Elnöksége ideje alatt pezsgő élet folyt a Veabban, és az intézménytől később sem szakadt el; rendszeresen jelen van az előadásokon.

Nagy Endre, a kémiai tudományok doktora a Mükkiben kollégaként dolgozott együtt Markó Lászlóval, közös emlékeket idézett.

A város nevében Brányi Mária alpolgármester köszöntötte az ünnepeltet, Veszprém Város Vegyeskarának tagjai egyetemi dolgozókkal kiegészülve rövid műsort adtak.

Pályi Gyula, az Olasz Tudományos Akadémia tagja „Meztelen” pnikogének komplexei, nosztalgikus pillantás a múltba, jelenbe és jövőbe címmel, Kollár László, az MTA levelező tagja pedig Mire jók az átmenetifémek? Élmények, kalandozások két bázison, Veszprémben és Pécsett címmel tartott előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában