A plébánia történetét kutatta

2018.10.20. 14:00

Oláh Sándorné életében nagy szerepet töltött be László Keresztély

Oláh Sándorné fejébe vette, bebizonyítja, a tókerti plébánia lelkészeinek sorából hiányzik egy név. Megszületett a plébánia történetét 1965-ig feldolgozó könyv.

Laskovics Márió

Oláh Sándorné, kezében a kutatásai nyomán elkészült plébániatörténeti dokumentumkötettel Fotó: Laskovics Márió

A tókerti Szent Benedek-plébánia a nyáron ünnepelte alapításának 70. évfordulóját. Az alkalomra – Szent Benedek jelmondatával – Imádkozzál és dolgozzál címen kiadták a plébánia 1945 és 1965 közötti történetét feltáró kötetet Szijártó László esperesplébános megbízásából.

– A hajdani tókerti lakosok egy emberként mozdultak meg, csodálatos kincsek kerültek elő a szekrények mélyéről, melyekhez saját szóbeli emlékeik is csatlakoztak. Az emlékezés gondolata a hatvanadik évforduló alkalmával felavatott táblák hiányossága miatt született meg. Az első feltárást néhai Balázs László tanár, egykori bencés diák készítette. Tőle kérdezte meg egy régi tókerti lakos, hogy miért nem szerepel a szolgálatot teljesített lelkipásztorok között László Keresztély. Azt a választ kapta: mert ő csak sekrestyés volt, és alkalomszerűen hittant oktatott. Ebből a „csak”-ból és a valamikori gyerek dacosságából született az ötlet, hogy méltó helyet kell szerezni László Keresztélynek a tókerti templom atyái között – olvasható a kötet előszavában.

A könyv szerzőjével, összeállítójával, a kutatás nagy részét magára vállaló Oláh Sándornéval beszélgettünk.

– Állítottam, hogy ő mindig is pap volt, mert emlékszem, hogy misézett nekünk, rengeteg gyermeket felkészített az elsőáldozásra. Valahol a környéken lakott, mindig lehetett rá számítani – idézte fel a nyugdíjas, tősgyökeres tókerti Oláh Sándorné. Hozzátette, a plébánosi megbízólevél bárhova szabad utat biztosított a kutatás során, ám ő személyesen nem utazott, „a telefon és a toll volt a lába”.

– Tavaly ősszel kezdtem el a kutakodást a rózsafüzér-társulat alapítója lányának megőrzött régi fényképeivel, képeslapjaival, illetve az akkori baráti kör emlékeivel. Mindenki készségesen, segítőkészen állt hozzám, a pápai levéltártól Balatongyörökön át egészen Tihanyig. Továbbá a pápai könyvtárosok nagyon sokat segítettek, képanyagok, személyes ismeretségek bukkantak elő a múlt homályából. Egyszer érkeztem holtpontra, amikor kinevetett valaki. De megmakacsoltam magam, s elhatároztam, csak azért is megcsinálom – avatott be a részletekbe.

A plébánia historia domusából (háztörténeti naplószerű könyvéből) kiderült, hogy Oláh Sándornét László Keresztély keresztelte, készítette fel bérmálkozásra, sőt, szülei házasságát is ő rendezte egyházi alapon. Ráadásul az esküvőn ő volt a tanú.

– Tehát nagy szerepet töltött be az életemben. Ez az a megmagyarázhatatlan kötődés irányába, ami talán most, a kötet napvilágra kerülésével megnyugszik a lelkemben. A Jóisten irgalmának tudható be, hogy a 2003-as agyvérzésem után még mindig emlékeztem, és tudtam bizonyítani, hogy az emlékeim a helyén vannak, igazak. Köszönöm Váminé Molnár Emma nyugalmazott könyvtáros, a kötet társszerzője lelkesedését, munkáját, illetve az ott közösségi szolgálatot teljesített Horváth Laura diáknak a szövegek begépelését.

„Tiszteld őseidet, mert rajtuk keresztül nyertél életet és örököltél Istent és hazát” – adott hálát és zárta egy Wass Albert-idézettel a beszélgetést Oláh Sándorné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában