Veszprém jó hívószó

2018.11.09. 07:00

Európa Kulturális Fővárosa: végleges a pályázat második fordulójának anyaga

Elkészült a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat kibővített, végleges anyaga, melyet ma, pénteken nyújt be az Emberi Erőforrások Minisztériumához Porga Gyula polgármester.

Leitner Vera

Vaszily Gábor, a Lovassy-gimnázium diákja a húszemeletes külsejét álmodta újra

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az első fordulóban tízfős csapatok prezentálták a pályázó városok anyagait, ebből a körből Veszprém mellett Győr és Debrecen jutott tovább, így ők kaptak lehetőséget, hogy a második fordulóra részletesebben kidolgozzák pályázatukat. A második forduló anyagának leadását a zsűri látogatása, majd egy újabb csoportos prezentáció követi, végül december 14-én délben egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében hirdetik ki a győztest.

– Hároméves munka fontos pillanatához érkeztünk, melynek célja többek között egyfajta egység kialakítása egyrészt a Veszprém városon belüli intézmények, vállalkozások, civil szervezetek, illetve a térség önkormányzata és különböző közösségei, szervezetei között – fogalmazott a második fordulós pályázati anyag benyújtása kapcsán tartott sajtótájékoztatón Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A tájékoztatón két EKF-nagykövet, Laposa Zsófia borász és Zoób Kati divatterező – utóbbi virtuális úton – fejtette ki Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. ügyvezető igazgatója kérdésére, mi mindent jelent számára a pályázat, melyet mind a ketten a régió és annak közösségei eredményes összefogásaként jellemeztek.

Vaszily Gábor, a Lovassy-gimnázium diákja a húszemeletes külsejét álmodta újra
Fotó: Penovác Károly/Napló

Mike Friderika, a pályázat elkészítésében részt vevő HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ projektmenedzsere elmondta, a pályázati anyag bővítése során a második körben még jobban fókuszálniuk kellett az első fordulóban megálmodott lehetőségek, projektek megvalósíthatóságára, így ezeket már úgy kellett felépíteniük, hogy azok 2023-ra meg is valósulhassanak. Ehhez meg kellett találniuk azokat a szereplőket, akikre ebben számíthatnak. Hangsúlyozta, Veszprém és a Balaton nagyon jó hívószó volt mindenkinek. A sajtótájékoztató résztvevői közösen jelentették ki, hogy a pályázat összeállításába annyi energiát fektettek, hogy azt nem szabad veszni hagyni, így szeretnék a kitűzött célokat mindenképpen megvalósítani, az eredménytől függetlenül.

A sajtótájékoztató ideje alatt Máthé Mihály és Szeifer Hanna, a Hriszto Botev Általános Iskola diákja, valamint Vaszily Gábor, a Lovassy-, és Gerstmár Anna, a Vetési-gimnázium tanulója a húszemeletes külsejét álmodta újra, saját ötletekkel díszítve fel a város ikonikus épületét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában