Hybrid Theory

2018.11.24. 13:39

Párbeszédre lépő alkotások Hegyeshalmi László veszprémi kiállításán

Több évtized után először nyílt önálló kiállítása Hegyeshalmi László képzőművésznek a megyeszékhelyen pénteken.

Marton Attila

A Hybrid Theory című tárlat megnyitója több szempontból is rendhagyóra sikerült. A kiállítás anyaga három helyszínen – Csikász Galéria, Várgaléria és Magtár – látható, a több órás program pedig egy performance-szal zárult. A tárlat koncepciója Hegyeshalmi Lászlóé, kurátorként Dohnál Szonja és Áfrány Gábor működött közre. A kiállítás azért is rendkívüli, mert a művész évtizedek óta most először mutatkozik be egyéni tárlattal Veszprémben. A tárlatra hangsúlyozottan nem életműkiállításként tekintenek létrehozói, és ugyan az 1960-as évek végétől napjainkig készült művek láthatók, az időrendiség helyett arra törekedtek, hogy az egymással párbeszédre lépő képek kerüljenek egymás mellé, függetlenül attól, hogy mikor készültek. Különösen igaz ez a Csikász Galériában látható Angelus Novus című anyagra.

Praznovszky Mihály irodalomtörténész megnyitójában arról beszélt, Hegyeshalmi rejtőzködő művész, mert alig állított ki Veszprémben. Hozzátette, egy személyben művésztanár, kiállításrendező, oktató, designer, könyvszerző és kurátor, művésztelepszervező. Megjegyezte, a kiállításon a látogató felmérheti, hogyan változott a mindvégig saját koncepciója szerint alkotó művész viszonya a világhoz és a kortárs művészethez az évtizedek során.

A Dubniczay-palota Várgalériájában látható anyag a Black & White címet kapta. Itt főként az 1980-as évek elején készült művek, valamint egy korabeli performance fotósorozata látható. Pados Gábor műgyűjtő a kiállítást keretező zenei ívről és a hibridizáció fogalmáról beszélt. Elmondta, a 20. század második felének európai és amerikai képzőművészetében összekapcsolódott az absztrakt és az expresszív festészeti ábrázolás. A két eltérő hagyomány Hegyeshalmi László művein is összeforr, ahogy a gesztusok kapcsolódnak össze geometriai gyökerű absztrakt formákkal, hangsúlyozta a műgyűjtő, aki megjegyezte, az arte povera irányzat is megjelenik a művekben, amikor újrahasznosított anyagokra, például kartonra készült az alkotás.

A Magtárban Tender Textures címmel nyílt meg a kiállítás harmadik fejezete, Pinczehelyi Sándor képzőművész személyes hangú megnyitójában Hegyeshalmi László művészi és intézményvezetői munkáját méltatta. A maratoni megnyitó egy performance-szal zárult. A Magtárban Krámer György táncművész, Hegyeshalmi László és két csellista, Jinda Réka és Lukács Adrián közreműködésével született meg egy összművészeti akció, amelynek operatőre Puskás Péter volt, a vizuáltechnikáért Áfrány Gábor felelt. A zenére fehér leplek mögött Krámer táncolt, a mozgás esszenciáját gyors mozdulatokkal festette fel a képzőművész a felületekre. A performance-t a látogatók a Dubniczay-palota belső falára kivetítve követhették nyomon. A megnyitón közreműködött Benkő Zsolt bluesgitáros.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában