Egzotikus tárlat

2018.12.04. 07:00

Pezsgés a formák és színek világában

A festői szépségű Indonézia kultúrájából is kaptak egy kis ízelítőt a városi könyvtárban nyílt eklektikus kiállítás megnyitóján résztvevők.

Laskovics Márió

Az Arum Melati indonéz táncegyüttes igazi távol-keleti hangulatot varázsolt a megnyitón Fotó: Laskovics Márió

A Ver-Deco Művészeti Kör és Alkotó Egyesület pápai tanítványai tiszteletére rendezett kiállítása nyílt meg minap a Jókai Mór Városi Könyvtárban. Hermann István könyvtárigazgató köszöntőjében örömét fejezte ki a szokatlan, ám látványos, az alkotóművészet fantáziája, munkája eredményeként tárgyiasult kiállítás pápai jelenlétéért. Áldozó Tamás polgármester elmondta, őszintén csodálja azokat, akik bíznak önmagukban és a hétköznapi megszólaláson túl tárgyakkal, illetve vizuális megközelítésben próbálják elmondani, mit gondolnak a világról, az emberi kapcsolatokról.

– Ez az önbizalom, az őszinteség egészen mély formája, hiszen először saját magukkal kell megvívni azt a harcot, ahol a siker záloga, hogy bátrak legyünk önmagunk előtt, merjük kifejezni magunkat. A bátorság következő fokozata, hogy ami elkészült, akarjuk megmutatni másoknak is azzal az őszinte hittel, hogy ezzel előbbre visszük a világ folyását, a szépre törekszünk – jegyezte meg a városvezető.

Mivel a bemutatkozó alkotók között volt indonéz származású, ezért a rendezvényen részt vett Wening Esthyprobo Fatandari indonéz nagykövet is, aki szintén gratulált az alkotóknak, s elmondta, először járt Pápán. Az indonéz kiállítót, Maharanit személyesen ismeri, nagyon büszke rá.

Veres Gabriella, a Ver-Deco egyesület elnöke közölte, három esztendeje alakultak azzal a céllal, hogy az amatőr művészeknek lehetőséget adjanak a megmutatkozásra, elindítsák őket a profivá válás útján, oktatások, nyári alkotótáborok által is. Az egyesület életében jól megférnek egymás mellett a különböző művészeti ágak, mint az iparművészet, a fotóművészet, képzőművészet és a népi kézművesség. E négy kategóriában a tavaly létrehozott saját művészeti díjukkal már 143 alkotót ismertek el. Három éve havi egy alkalommal tartanak foglalkozást a pápai tagozat számára. Hozzátette, testvéri kapcsolatot ápolnak az indonéz művészekkel, a távoli országban a jövő év októberében a Ver-Deco egyesület is kiállíthat.

Az Arum Melati indonéz táncegyüttes igazi távol-keleti hangulatot varázsolt a megnyitón Fotó: Laskovics Márió

A január végéig látható, több mint száz alkotást sorakoztató tárlaton többek között színes festményekben, textilszobrokban, dekupázs és paverpol technikával készült alkotásokban gyönyörködhetnek az érdeklődők.

A megnyitóműsorban fellépők – az Arum Melati indonéz táncegyüttes, Dáma Semes-Bogya Eszter dalénekes, valamint Kurcz Szandi énekes – igazán egzotikus hangulatot varázsoltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában