Egy érdekes sírkő Pápán – Ki volt Petronius, a felszabadított rabszolga?

Péterváry-Szanyi Brigitta, a Gróf Esterházy Károly Múzeum régésze kiemelte, noha Pápán és környékén nem ismertek római kori települést, a topográfiai munkák folytán egyre több helyről kerültek elő római kori leletek.

– A Petronius-sírkövet az Ugod melletti Dióspusztán találták: egyes források szerint az 1870-es évek elején, míg más feljegyzések szerint 1898-ban. A két méter magas, kilencven centiméter széles sírkő sokáig a Várkertben állt, majd később egy pajtában, illetve félreeső helyen tárolták. Végül az Erzsébet ligetben állították fel – magyarázta.

Megtudtuk tőle, a táblán három mellkép látható, felettük egy medúza és delfinek, alul pedig egy lándzsás vadász, aki egy menekülő állatot üldöz.

– Az ábrázolás párhuzamai ismertek Savariából és Scarbantiából. A sírkő anyaga bakonyi homokkő, és 12 soros felirat olvasható rajta, ami megnevezi a három halottat. Az egyikük Lucius Petronius Licco, illetve felesége, Galla, aki Cnodavus lánya volt. A harmadik halott pedig az unokájuk, egy bizonyos Gallio. Őket temették el egy közös sírba, amit ezzel a sírkővel jelöltek. A felirat még említi, hogy melyikük mennyi idősen halt meg. Lucius Petronius 95 évet élt meg, a felesége 85 évet, míg az unokájuk 18 évesen halálozott el. A sírkövet a házaspár két fia állította, viszont a feliratból az is kiderül, hogy az unoka nem a két fiú valamelyikének a gyermeke, hanem egy ismeretlen nevű lánytestvérüké – emelte ki Péterváry-Szanyi Brigitta.

Mint mondta, a sírkőn olvasható felirattal sokat foglalkozott a Pápai Múzeumi Értesítő 5. számában Tóth István történész, aki arra a következtetésre jutott, hogy a képi ábrázolás és a betűk alapján az első vagy a második század fordulójára datálható a Petronius-tábla.

– A Petronius egy jellegzetes név az észak-itáliai kereskedőcsaládok között. A nevének utolsó tagja, a Licco azonban egy illír eredetű név, és a családtagok említésénél ugyancsak kelta nevek fordulnak elő, vagy olyan latin nevek, amiket a kelták vettek fel. Annyi biztos, hogy Petronius felszabadított rabszolgaként aquileiai kereskedők alkalmazásában állt. Valószínűleg könyvelő, vagy valamilyen szakképzett rabszolga lehetett, akit Pannóniába küldtek fiókvállaltot alapítani – ismertette a Gróf Esterházy Károly Múzeum régésze.

Elmondta, Tóth István úgy rekonstruálta Petronius életútját, hogy valószínűleg gyermekként eshetett fogságba, még a pannon-dalmata lázadás idején, majd onnan került Aquileiába, ahol rabszolgaként megvették, kitaníttatták, felszabadították, végül visszaküldték Pannóniába.

– Petroniusnak valószínűleg egy rabszolganőtől születhettek gyermekei, akiket a nevükben szintén felszabadított rabszolgaként jelöltek. A vele eltemetett Galla pedig a második felesége lehetett, a nevéből ítélve valószínűleg helyi származású – mutatott rá Péterváry-Szanyi Brigitta.

Kiemelte, a sírkő először akkor került a pápaiak érdeklődésének középpontjába, amikor 1927 júliusában Czuppon Elek írt egy rövid cikket a Pápai Hírlapban Egy érdekes sírkő Pápán címmel.

– Leírta, hogy a pápaiak többsége nem tudja, honnan származik ez a sírkő és kinek állították, sőt, legendák keringtek arról, hogy talán egy francia katona, vagy vadászat közben elhunyt olasz grófok síremléke. Czuppon Elek utánajárt, és szerinte a sírkő 1871-ben került elő kavicsbányászat során. Megemlíti, hogy feltehetőleg egy kőkoporsót is találtak mellette, amit a gróf a Magyar Nemzeti Múzeumba vitetett. Később azonban a kőkoporsóról szóló feltevést Jankó László megcáfolta – magyarázta a régész.

Hozzátette, a Pápai Hírlap hasábjain folytatott fejtegetésekben Jankó László járt a legközelebb a valósághoz.

– Sarudy György, a Református Főgimnázium egykori tanára szintén bekapcsolódott a vitákba, és roppant színes, irodalmi stílusban számolt be arról a feltevéséről, hogy Petronius, Valens császár apósa lehetett. A cikksorozat abban merült ki, hogy Sarudy ezen állítását Jankó László régészeti forrásokkal igyekezett cáfolni. A vita lezáráshoz Jankó László levélben kérte ki a Szépművészeti Múzeum akkori igazgatójának a véleményét, akinek az érvei alátámasztására a követezőket írta: „Mindezek alapján természetes, hogy a tárcacikkekbe szőtt tévtörténeti regényeknek, amik a Pápai Hírlapban napvilágot láttak, ehhez a síremlékhez semmi közük sincsen. Ellene szól a leghatalmasabb tekintély, maga a síremlék” – fogalmazott levelében Jankó László, akinek az álláspontját későbbi kutatások is igazolták.

Péterváry-Szanyi Brigitta megjegyezte: már Jankó László is leírta, hogy az Erzsébet ligetben nagyon rossz helyen, a víz és a fagy rongáló hatásaival szemben védtelenül áll a sírkő, melyre szükséges lenne védőtetőt szerelni.