A Mici néni két élete minden korosztályt megszólít

A Mici néni két élete egy 1962-ben készült nagysikerű film, amelynek forgatókönyvét Hámos György írta, és Vajda Anikó alkalmazta színpadra. A Pannon Várszínházban Vándorfi László rendezésében mutatták be.

Már a darab legelején megalapozzák Mici néni (Oravecz Edit) és Rózsi (Pap Lívia), az idősödő páros édes csipkelődései a darab hangulatát, ami egy pillanatig sem veszít az erejéből.

Az alaphelyzet hétköznapi: egy fiatal pár, Laci (Szente Árpád Csaba) és Kati (Telegdi Kamilla) és egy idős hölgy eltartási szerződést kötnek, és a fiatalok beköltöznek a lakásba. A hajdan ünnepelt színésznőre, Mici nénire azonban ismét rátalál a szerelem Gál Alfréd (Keresztesi László), a taxis személyében, amit igyekszik titokban tartani barátnője, a fiatalok és a házmesterné előtt is. Természetesen nem csak Mici néninek vannak titkai. A titkolózás félreértések sorozatához vezet, melyekben halmozódnak a komikus szituációk.

Ez a darab semmiképpen sem nevezhető hagyományos értelemben vett zenés darabnak, hiszen a Van neki… emblematikus dalon kívül más nem szólal meg, csupán instrumentális zongora vagy dob kíséretet hallhatunk a jelenetek között, ami egyrészt a komikumot erősíti a némafilmes áthallása miatt. Másrészt kitűnő választás volt, hiszen az egyébként is vibráló, harsány darab a több zenei betéttől fullasztóvá is válhatott volna.

A háttérben munkálkodó mellékszereplők már-már főszereplővé lépnek elő, precízen tartották végig a színdarab ütemét, és váltásait, és a fő szál melletti pillanatnyi megjelenéseikkel újabb löketet adtak az előadásnak. Név szerint Kovács Ágnes Magdolna Mariska, a házmesterné szerepében már megjelenésében, széles gesztusaiban és karakterében hordozta mindazt a kellemetlen szomszédságot, amelyiken még lehet nevetni, valamint Magyar János, a pincér, akinek könnyed bonmot-jai ragadják magukkal a nézőket.

A darab több generációt is megszólít. Az idősebb korosztály hamar belehelyezkedhet Mici néni karakterébe. A régen ünnepelt színésznő, aki túl van már három férjen, és akire ismét rátalál a szerelem. Rózsi újra és újra felhívja rá a figyelmét, hogy az „ő korukban” már nem elfogadott romantikus kapcsolatba lépni férfiakkal, de a kezdeti társadalmi nyomásból kitörve címszereplőnk végre felvállalja szerelmét.

A másik elgondolkodtató szál a két fiatal története, akik társbérlőként kerülnek Mici nénihez. Habár a történet egyértelműen a 60-as években játszódik, tényleg másképp működik ez a huszonegyedik században? Idősek, akiket nincs, aki ápoljon, és fiatal párok, akik nem tudják megkezdeni közös életüket. A félelem, hogy utcára kerülnek, ami hazugságot szül az érkező gyermekről, és a két személynek is szűk kis bérlet, amiért még így is hálával tartoznak a jólelkű Mici néninek.

Nagy szerencse, hogy Mici néninek csak két élete van, több szálat ugyanis nehezen tudtunk volna végig követni. Az viszont nem a szerencse kérdése, hogy Vándorfi László rendező vezényletével a kicsi, de profi szereplőgárda kezében nem csúszott bele a darab sem a cukormáz, sem a következetlenség hibájába. A kezdeti már-már agresszívan kedveskedő hangnem hamar átvált emberire, és ebben vidám történetben mégis erős kontúrral tudják megrajzolni az esendőséget, a szégyent, és az emberi gyarlóságot.