finom étel szép környezetben

2019.04.28. 20:00

Jókainak főztek bablevest a Koloska-völgyben

A helyi Babber, a mogyoródi Jóbabberény és a szintén helybeli Reformkori Hagyományőrző Társaság csapata került dobogóra a 15. Jókai-bablevesfőző versenyen a balatonfüredi Koloska-völgyben szombaton. Különdíjat a füredi Szabadtűzi Mesterek és a Show-let csapat kapott, a legötletesebb névért pedig a budapesti Abrak-a-babra Tündérkonyhát jutalmazta a zsűri.

Kovács Erika

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A versenyen mintegy félszáz csapatból választotta ki a legjobbakat a zsűri, Mayer Gyula, Perger József, Száva Zoltán a Veszprém Megyei Gasztronómiai Egyesület képviseletében.

- Nemcsak kitűnő irodalmi alkotásai, hanem a róla elnevezett bableves is halhatatlanná tette az írót, így vélekedtek a szervezők a Jókai-bablevesfőző versenyen, amelyen több ismert személyiség és Opatija, Balatonfüred testvérvárosa is részt vett.

- Az egyik kiemelkedő esemény a Jókai-napokon az író nevét viselő bablevesfőző verseny, mondta Schmidtné Kositzky Anett, a főszervező Füredkult Kft. ügyvezető igazgatója, miközben keverte az ételbe való tejfölös, fokhagymás habarást. Csapatával fele-fele arányban tett húst, közte többféle kolbászt is és zöldséget a levesbe, amit szalonna pirításával kezdtek főzni. A különleges ízért kevés lestyánt is tettek az ételbe.

 

– Ezt a levest Jókai is szívesen megenné, jegyezte meg Hári Lenke, illetve a Polgári kifőzde. Ők előre áztatott tarkababból főztek, amit együtt fogyasztottak el vendégeikkel, mások mellett Hidvéghi Balázzsal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával, Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselővel és Bóka István polgármesterrel.

– Szívesen főzünk finom magyar ételt ilyen kitűnő hangulatban és szép környezetben, jegyezte meg a Nemzeti Színház képviseletében Flament Krisztina főigazgatói asszisztens és a színművészek. Az Arácsi bababrak babrálók bográcsa csapata, élén Fabacsovics Zoltán arácsi alapítványi elnökkel a háztájiból származó füstölt csülökre, kolbászra esküdött, szerintük ez adja a Jókai-bableves igazi ízét.

A balatonfüredi Takács Miklós, Opatija díszpolgára együtt főzött Ivo Dujmić-tyal, a horvát város polgármesterével a Babbázia csapatban. A polgármester örült városa és Füred húszéves kapcsolatának, amelyben szerinte meghatározóak a gasztronómiai programok is. Az ő levesük titka a babér és egy csipet rozmaring, ismerik és szeretik a bablevest, de ők főként halat esznek.

– Ezen a levesen nőttem fel, még nem értem fel az asztalt, de már követeltem – utalt a helyi hagyományokra Takács Miklós, aki a polgármesterrel együtt kínálta a horvát sonkát is, amit ott sóval, szárítással tartósítanak.

Horváth Gyula pedagógus, a Zsúrfoci csapatának séfje szerint az összetevők arányában rejlik a Jókai-bableves finom íze. A győri és a füredi Lions Club a főzés mellett érdekes gyakorlatokra is hívta a vendégeket, ahol ki lehetett próbálni, hogy a fogyatékkal élők hogyan igazodnak el a világban. A kondér mellett állók közül többen megjegyezték, Jókai felesége, Laborfalvi Róza gyakran készített bablevest az írónak a füredi villában, de főként füstölt malackörömből, babba főzve.

A vidám hangulatú versenyen a szervezők különféle programokat kínáltak, a színpadon mások mellett a Balatonfüred Néptánc Együttes, a Koloska Senior Néptáncegyüttes, Szőke András, valamint a horvát Zora Néptáncegyüttes és Klapa Mirakul énekegyüttese szórakoztatta a közönséget, a gyermekeket népi játékokkal várták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában