Szívből szól a dal

2019.04.02. 15:00

Kamarás Ivánnal ad jótékonysági koncertet a Füred Dixieland Band

Frank Sinatra és a tavaly elhunyt Charles Aznavour dalai is felcsendülnek azon a tavaszköszöntő jótékonysági gálakoncerten, amelyet április 18-án az Anna Grand Hotelben ad a Füred Dixieland Band, Falusi Mariann és Kamarás Iván közreműködésével. A dalok ezúttal is szívből szólnak, és a koncert bevételével az Állami Szívkórház általános eszközbeszerzését, illetve a rászoruló balatonfüredi gyermekek nyári táborozását segítik majd.

Sövényházi János

Régi barátság fűzi össze Dervalics Róbertet és Kamarás Ivánt

- A Füred Dixieland Band a 2019-es évet is jótékonysági hangversennyel kezdte – számolt be róla Dervalics Róbert zenekarvezető, aki elmondta, hogy Charlie-val közös koncertjük a Hangvillában annak ellenére is óriási sikert aratott, hogy az influenzajárvány kellős közepén, egy szerdai napon rendezték, amikor ráadásul még jelentős mennyiségű hó is hullott, jócskán megnehezítve a közlekedést.

- Nagyon nagy élmény volt Charlie-val dolgozni, elmondhatom róla, hogy egy igazi nagybetűs zenészt ismerhettem meg személyében. A vele való munkát ahhoz a megtiszteltetéshez tudnám hasonlítani, amikor Benkó Sándorral zenélhettem egy színpadon – utoljára akkor éreztem ezt a fajta izgalmat és megilletődöttséget – meséli a zenekarvezető.

A koncert egyébként akkora sikert aratott, hogy lesz folytatása is, Eger legnagyobb fesztiváljára kaptak meghívást Charlie-val.

A rendezvény karitatív célját is sikerült megvalósítaniuk, hiszen a bevételből gyermekágyakat készíttetnek a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztálya számára. (Aki ízelítőt szeretne a fergeteges hangulatú koncertből, " target="_blank" rel="nofollow noopener">ITT és ITT nézheti meg a videókat.)

- Karitatív missziónk következő állomása Balatonfüreden, az Anna Grand Hotel dísztermében egy tavaszköszöntő gálakoncert lesz, szintén a Rotary Club Balatonfüred-Veszprémmel együttműködve. Mivel a zenekar balatonfüredi, kézenfekvő volt, hogy a tóparti város legnevesebb egészségügyi intézményét támogassuk, amit dr. Veress Gábor főigazgató főorvos örömmel fogadott. Az est fővédnöke dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, házigazdája pedig Hartmann Péter, a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém megyei elnöke lesz. A jegybevétel nagyobbik részével az Állami Szívkórház eszközbeszerzését, a fennmaradó összeggel pedig a rászoruló balatonfüredi gyermekek nyári táboroztatását segítjük majd.

Régi barátság fűzi össze Dervalics Róbertet és Kamarás Ivánt

- A jó ügynek azonnal sikerült megnyernünk két fantasztikus barátomat, Falusi Mariannt, akivel régi és tartalmas kapcsolatot ápolunk és sok-sok közös koncertet adtunk már, illetve Kamarás Ivánt, akivel régóta terveztünk egy közös fellépést. Ivánnal picit nehezebb volt egyeztetni, hiszen az év nagy részét Los Angelesben tölti, de a koncert előtti hetekben már ő is itthon lesz és részt vesz a próbákon. Sokan tudják róla, hogy kiváló film- és színpadi színész, azt viszont talán kevesebben, hogy remekül énekel és gitározik, Nagy Ádámmal például közösen turnéztak Idegenek az éjszakában című Sinatra-estjükkel. Az április 18-ai koncert különlegességét az adja, hogy Iván szokatlan közegben, a dixieland és a jazz világában mutatkozik be a közönségnek, a Sinatra-dalok mellett hallhatunk majd tőle francia sanzonokat többek között a tavaly elhunyt Charles Aznavourtól, de énekelni fog magyarul, és ha minden igaz, becsempész az előadásba egy kis prózát is.

- Falusi Mariann-nal ezúttal is fogunk duettet énekelni, egy tradicionális jiddis „népdalt” is hallunk majd tőle, de nem maradnak el a megszokott sztenderdek és Armstrong-nóták sem, illetve húsvéthoz közeledvén előtérbe kerülnek a gospelek és felcsendül az Oh Happy Day is. Meglepetéssel is készülünk, ha már a szívünkről van szó, a koncert szünetében ingyenes borkóstolóval várjuk vendégeinket, hiszen egy pohárka finom bor köztudottan hozzájárul egészségünk megőrzéséhez.

Távolabbi terveikről szólva Dervalics Róbert elmondta, a felvidéki Dunaszerdahelyre és az erdélyi Korondra is meghívást kaptak, és úgy tűnik, még idén sor kerül egy svédországi és törökországi koncertre. Június elején Szolnoki Péterrel lépnek fel a balatonfüredi hal- és borünnepen, de már körvonalazódik a közös munka Csepregi Évával (hiszen épp itt az ideje, hogy valaki szvingesítse a Neoton-slágereket), és remélhetőleg Zsédával is sikerül összehozni egy közös fellépést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában