Emlékmű és díszpolgári cím a tánckoreográfusnak

2019.04.28. 11:30

Pesovár Ernő nevét vette fel a herendi művelődési ház

A herendi születésű, Kossuth-díjas Pesovár Ernő, egykori koreográfus nevét vette fel a helyi művelődési ház. A szombati ünnepség három részből állt: a herendi temetőben megkoszorúzták Pesovár Ernő sírját, majd felavatták domborművét a már a nevét viselő intézmény előtt, végül táncgálával zárult a program.

Molnár Sándor

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az ünnepségen részt vett a névadó lánya, Pesovár Anna, Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, Felföldi László, az MTA BTK Zenetudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa, Hra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke, valamint Varga Albin, aki elhozta a Pesovár Ernő néptánckutató életútját bemutató kiállítási anyagot Gencsapátiból.

Bati János, a művelődési ház igazgatója felolvasta Pesovár Ernőné levelét, aki betegsége miatt személyesen nem tudott megjelenni az avatáson. Meghatottan értesültem arról, hogy döntésük alapján a művelődési ház férjem nevét veszi fel. Megtisztelő számunkra, a magam és családom nevében köszönöm! Értékteremtő munkájukhoz sok sikert kívánok – írta az özvegy.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: A népművészet és a hagyomány értékeit át kell adnunk a fiatal generációnak, és a múltunkat ismerni kell ahhoz, hogy a jövőbe tekinthessünk. Herend élen jár a közösségépítésben és a hagyományai őrzésében – fogalmazott a képviselő.

 

Jánszky Lajos László polgármester felidézte az 1926-ban Herenden született koreográfus életútját. Kitért rá, hogy a nyolcvanas években előbb Erkel-, majd Életfa-díjjal ismerték el munkásságát, 1992-ben pedig Kossuth-díjat kapott. A kiváló tánctörténész, néptánckutató 2008 tavaszán, 82 éves korában hunyt el. A Nagy Benedek szobrászművész által készített, a művelődési ház előtt elhelyezett emlékműről a polgármester elmondta, hogy a Hajag hegy csúcsáról hoztak le hozzá két sziklát, hogy emléket állítsanak Pesovár Ernőnek, akinek őszintén reméli, hogy a szellemisége ettől a naptól beköltözik az épületbe.

Felföldi László, a Zenetudományi Intézet Népzene- és Néptánckutató Osztályának nyugalmazott főmunkatársa szerint Pesovár Ernő európai hírű és európai szintű kutató, tánckoreográfus volt, aki mindenkinek tudott tanítani, bár katedrája sosem volt.

Az ünnepségen bejelentették, hogy a herendi képviselő-testület posztumusz díszpolgári címet adományozott a jeles koreográfusnak. Az elismerést és a Herendi Porcelánmanufaktúra által készített plakettet és vázát Pesovár Anna vette át Jánszky Lajos László polgármestertől.

A megemlékezés után a tánc világnapjához kapcsolódó táncgálát rendeztek a Pesovár Ernő Művelődési Házban. A műsorban a herendi szenior néptáncosok és a Magyar Állami Népi Együttes tagjai mellett felléptek szombathelyi, körmendi, székesfehérvári, veszprémi és kapolcsi néptáncosok is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában