XI. Dunántúli Táncverseny

2019.04.29. 07:00

Profi koreográfiák versenyeztek Sümegen

A XI. Dunántúli Táncversenyt fiatalság, lendület és profizmusra valló magas művészi színvonal jellemezte látványos koreográfiákkal. A tehetséges táncosok produkcióit kiváló szakmai zsűri bírálta.

Tóth B. Zsuzsa

A veszprémi Cholnoky MMS csoport a Dunántúli Táncverseny Bajnoka lett az Emelkedj fel című koreográfiával Fotó: művelődési központ

– A verseny ideje alatt fergeteges hangulat uralkodott a nézőtéren is, a produkciók óriási sikert arattak – összegezte a rendezvényt Szerencse Károlyné intézményvezető.

Az ország minden részéről érkező táncművészeti csoportok mutatkoztak be a Kisfaludy művelődési központ által immár 11. alkalommal megrendezett Dunántúli Táncversenyen Sümegen. A több mint 600 versenyző táncos 208 koreográfiával nevezett. A rendezvényt a Ramassetter-iskola tornacsarnokában tartották. A reggeltől késő éjszakáig tartó program óriási érdeklődés mellett zajlott.

A mini-, gyermek-, junior- és felnőtt korcsoportokban meghirdetett versenyen klasszikus balett, jazz balett, kortárs tánc, modern és gimnasztikus tánc, akrobatikus show, mazsorett, hip-hop, rock’n’roll, színpadi látványtánc, táncszínház kategóriában mutatták be a versenyzők a színvonalas koreográfiákat a táncot kedvelő közönség nagy örömére – tudtuk meg Szerencse Károlynétól.

A veszprémi Cholnoky MMS csoport a Dunántúli Táncverseny Bajnoka lett az Emelkedj fel című koreográfiával Fotó: művelődési központ

– A verseny megszervezésével fő célunk a tánc mint kulturális, művészeti ág népszerűsítése, a táncegyüttesek működésén keresztül a tehetséggondozás, a fiatalok hasznos szabadidejének eltöltése, egészséges életmódra nevelése, mozgáskultúrájának fejlesztése volt. Fontosnak tartjuk a tánccsoportok, táncosok, művészeti vezetők, koreográfusok további munkájának szakmai segítését. Nem utolsósorban célunk Sümeg kulturális turizmusának fejlesztése, hiszen nagyszerű érzés, amikor a verseny alkalmából az ország minden részéről érkező versenyzők, hozzátartozók a szakmai programon túl boldogan élvezik városunk vendégszeretetét, igénybe veszik a vendéglátási, szállodai szolgáltatásokat, megtekintik a belváros nevezetességeit, és viszik városunk jó hírnevét – mondta Szerencséné.

Hozzátette, hogy a versenyszámokat kiváló szakmai zsűri értékelte a tánctechnika, a koreográfia, az előadásmód, összhatás és eredetiség szempontjai szerint. Alapos értékeléssel vették figyelembe a tánctechnika nehézségi fokát, az adott stílus jellemző jegyeit, a koreográfia egyediségét és ötletességét, valamint mondanivalóját és a zenével való összhangját, a tér kihasználtságát, a megjelenést, a kisugárzást.

A Dunántúli Táncverseny Bajnoka címet idén a veszprémi Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió nyerte el. Kiemelt arany produkciókkal, táncos és koreográfusi elismerésekkel, művészeti hatásért járó különdíjakkal érdemelték ki a bajnoki címet. Művészeti vezetőjük, Kiszelyné Czibik Tünde művészi-pedagógiai munkáját a zsűri koreográfusi díjakkal jutalmazta. A Sümeg- kupát a zalaegerszegi Albatrosz TSE nyerte el. A Molnár Ágnes művészeti vezetésével működő együttes kiváló arany minősítésű, akrobatikus és nehéz tánctechnikai gimnasztikai elemeket is felvonultató, látványos koreográfiái és tehetséges táncosai nagy sikert arattak a közönség körében is. A versenyzsűri szakmai különdíját a Rezidance együttes és a Zirci Ritmus Tánc- és Művészeti Egyesület dinamikus csoportjai vehették át, akik kiemelt arany, arany és ezüst minősítésű, eredeti, látványos koreográfiákkal emelték a verseny színvonalát. Tapolca térségéből nevezett a Tapolcai mazsorett és zászlóforgató együttes juniorcsoportja. Téli varázslat című táncával ezüst, az Energia című produkcióval pedig bronz minősítést kapott az együttes. A sümegi Broadway Táncegyüttes Lehetőség című kortárs táncszínházi műsorszáma, Oláh Tamás bravúros táncelemeket felvonultató koreográfiája arany minősítésben részesült. Reicz Virág, a Broadway TE táncosa szóló műsorszáma ezüst minősítést érdemelt ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában