elismerés a régiónak

2019.05.07. 17:00

Veszprémi egyetemi tanárokat választottak az Akadémia levelező tagjának

Gelencsér Andrást és Padisák Juditot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagjának választották.

Balla Emőke

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Magyar Tudományos Akadémia és a magyar tudományosság egészének jövőjét meghatározó előterjesztésekről hozott döntést az MTA 191. Közgyűlése. A közgyűlés hétfőn kezdődött, kedden az akadémikusok gyűlésével, a tagválasztással folytatódott a munka. Az MTA háromévente választ levelező és rendes, valamint külső és tiszteleti tagokat (legutóbb 2016 májusában volt tagválasztás). A mostani akadémikusválasztásra 193 hazai és külföldi új tagra érkezett ajánlás.

Az MTA levelező tagjának választották Gelencsér András vegyészmérnök, egyetemi tanárt, az MTA Levegőkémiai Kutatócsoportjának vezetőjét, a Pannon Egyetem rektorát, valamint Padisák Judit limnoökológust, a Pannon Egyetem egyetemi tanárát, az egyetem Környezettudományi Intézetének igazgatóját.

Pósfai Mihály egyetemi tanár, az MTA tagja, a Veab elnöke elmondta, az új akadémiai tagok választása nagy elismerést jelent a régiónak.

GELENCSÉR ANDRÁS

Kisvárdán született 1966-ban. MTA doktori címét 2002-ben szerezte. Jelenleg a Pannon Egyetem egyetemi tanára és rektora, az MTA–PE Levegőkémiai Kutatócsoport vezetője. Szakterülete a levegőkémia, ezen belül a légköri aeroszol részecskék kutatása.

Nevéhez fűződik a több tudományterületen áttörést hozó légköri humuszképződés jelenségének felismerése és első kísérleti bizonyítása. Munkásságának másik kiemelkedő eredménye az a felfedezés, hogy a globális légkörben a beérkező napsugárzás elnyelésében a korom mellett a biomassza-égetésből származó szerves aeroszol részecskék egy csoportja (az ún. brown carbon) is fontos szerepet játszik. E témában a mainzi Max Planck Biogeokémiai Intézet igazgatójával közösen publikált közleményét a tudományterület legtöbbet idézett cikkei között tartják számon. Carbonaceous Aerosol címmel a Springer Kiadó gondozásában angolul megjelent, kínaira is lefordított 360 oldalas monográfiájában elsőként foglalta össze különböző tudományterületeken a légköri széntartalmú aeroszol részecskékkel kapcsolatban megjelent ismereteket. Nemzetközi elismertségének számos neves külföldi kutatóintézettel való szoros szakmai együttműködést és több közvetlenül elnyert EU-pályázatot köszönhet.

Publikációira kapott független SCI hivatkozásainak száma (4777), és h-indexe (34) kiemelkedő. 2011-ben a Mindentudás Egyeteme 2.0 sorozat keretében tartott előadást az emberi tevékenység levegőkörnyezetre gyakorolt hatásairól, 2015-ben jelent meg Füstbe ment bolygó című tudomány-népszerűsítő könyve. Kiemelkedő kutatási eredményeiért 2014-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 2016-ban Veszprém megyei Prima Díjjal, 2017-ben pedig Akadémiai Díjjal tüntették ki.

 

PADISÁK JUDIT

Budapesten született 1955-ben, MTA doktori címét 1999-ben szerezte meg. A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Környezettudományi Intézetének igazgatója, egyetemi tanár. Szűkebb szakterülete a limnoökológia, ezen belül a fitoplankton tér-idő mintázatainak elemzése.

A modern magyar limnoökológia nemzetközileg is ismert, kiemelkedő alakja. 2002-ben Limnológia Tanszéket alapított a Pannon Egyetemen, 2013 óta MTA–PE Limnoökológiai Kutatócsoport vezetője. Fokozatot szerzett PhD-hallgatóinak száma 21 (11 egyéni és 10 társtémavezetés), közülük hárman rendelkeznek az MTA doktora címmel, és eddig az ő témavezetésükkel tízen szereztek PhD-fokozatot. Több külföldi egyetemen tanított vendégprofesszorként. Pályafutása során elsősorban a fitoplankton társulásökológiájával foglalkozott. Kutatási eredményeit a szakterület rangos folyóirataiban publikálta, tevékenységével nemzetközi szinten jelentősen hozzájárult a sok gyakorlati vonatkozással (például: ökológiai állapot monitorozása, vízminőség) is rendelkező tudományterület fejlődéséhez. A Wolters Kluwer majd Springer Kiadó gondozásában 6 szerkesztett könyve és 5 szerkesztett folyóiratkötete jelent meg. Tudományos közleményeinek száma 364 (MTMT: 2018. 09. 01). Első/egyetlen szerzős cikkek száma 33, utolsó szerzős cikkek száma 100. E munkákra a disszertációs és egyéb típusúak nélkül 6600, azokkal együtt 9400 független hivatkozás ismert. A European Journal of Phycology és a Freshwater Reviews szerkesztőbizottságának tagja, a Hydrobiologia szerkesztője. Választott elnöke az MTA Ökológiai Tudományos Bizottságának, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Biológiai Szakmai Bizottságának, a Pannon Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsának. Az Országos Doktori Tanács alelnöke, az Academia Europaea rendes tagja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában