Licit a legszebb alkotásokra

2019.08.03. 11:30

Jótékony célra ajánlották fel a bevételt a csopaki művésztelep résztvevői

Egy tűt sem lehetett volna leejteni a faluház nagytermében, olyan sokan voltak kíváncsiak a huszonhárom éves Csopaki Művésztelep kiállítására, valamint az azt követő jótékonysági árverésre, melyet Gönczi Gábor, a népszerű műsorvezető vezényelt le.

Szendi Péter

Talán soha nem voltak ennyien a település galériájában, holott egy szürke hétköznapról volt szó, azonban a különleges tárlat anyaga és a rendezvény célja színessé tette ezt a napot. A Csopaki Művésztelep jótékonysági árverést szervezett. Tavalyelőtt a csonka torony harangjaira gyűjtöttek adományokat, míg tavaly és idén is a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdő akciójához, melyet rászoruló gyerekek javára indítottak el.

A megnyitó házigazdája Gönczi Gábor műsorvezető volt, Csopak önkormányzata részéről Fábián Réka kulturális szervező, az ökumenikus segélyszervezet részéről pedig Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató köszöntötte a vendégeket. Idén 38 fiatal vett részt a művésztáborban. Minden évben a világ különböző tájairól érkeznek táborozók. Ezen a nyáron Angliából, Ausztriából, Belgiumból, Németországból, Szlovákiából és Romániából is hazalátogat egy-egy tehetséges magyar művész.

A fiatalok tíz napig dolgozhattak és tanulhattak együtt nyitott és híres művészekkel, egy olyan progresszív közegben, ahol mindenkinek a saját személyiségére voltak kíváncsiak.

A tehetséges fiataloknak szóló művészeti tábor a rajz, festés, számítógépes grafika, divattervezés, építészet, képregény, fotó- és filmművészet szerelmeseit várta idén is. A Csopaki Művésztelep egyúttal nagyszerű kikapcsolódásnak és a közösségteremtés tökéletes színhelyének ígérkezett, ahol a fiatalok nemcsak a szakmai fogásokat és a példakép értékű előadókat, hanem egymást is megismerhették.

A tábort a Baska család vezeti. – Ezt a tábort szüleim, Baska József és Rényi Katalin festőművész hozta létre. Célunk – testvéremmel, Barbarával –, hogy a hagyományokat megőrizzük, és azt a fiataloknak továbbadjuk.

A művészet találkozása a szórakozással az egyik legszebb balatoni faluban. Ez adta a tábor különleges hangulatát. A csopaki alkotótábornak nemcsak manuális ismeretszerzés volt a célja, hanem szakmai, művészeti, művészettörténeti előadások, vetítések, videóanyagok segítették az általános kulturális és vizuális feltöltődést – nyilatkozta lapunknak Baska Balázs reklámgrafikus, filmrendező.

A táborozó fiatalok Gönczi Gáborral és a Baska családdal, a Csopaki Művésztelep megálmodóival
Fotó: Szendi Péter/Napló

A jótékonysági árverésen a művésztelep diákjainak legszebb munkáira licitálhattak a résztvevők, mely 10 ezer forintról indult. Szerencsére mindegyik kiválasztott alkotás gazdára talált. Az árverést Gönczi Gábor vezette, aki évek óta jó kapcsolatot ápol a Baska családdal. Összesen 450 ezer forinttal támogatták a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdő akcióját.

A kiállítás megtekinthető augusztus 11-ig, keddtől vasárnapig 9–11 óra, illetve 17– 19 óra között a Csopak Galé- riában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában