Inspiráló történetek

2019.09.26. 07:00

Élni szép – Könyvet adott ki a Megújulás Klub

Élni szép címmel könyvet adott ki a Rákbetegek Országos Szervezetének Pápai Megújulás Klubja.

Polgár Bettina

Hörömpöly Imréné mellett Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, illetve Apró Zoltánné

Fotó: Polgár Bettina/Napló

A kötet bemutatóját a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében tartották. ­Hörömpöly Imréné Rózsika, a Pápai Megújulás Klub vezetője elmondta, tavaly ünnepelték huszadik évfordulójukat, ebből az alkalomból – ahogy már korábban is – pályázatot írtak ki Élni szép – Súlyos betegség után, megújult lélekkel címmel.

A könyvben erre a pályázatra, illetve a korábbi felhívásra beérkezett írásokat szedték csokorba, emellett megkérték a klubbal szoros kapcsolatokat ápoló személyeket – Kovács Zoltán országgyűlési képviselőt, Szabó Jánost, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnökét, Szabadkai Veritát, a Jókai szabadidőközpont vezetőjét, valamint Bagoly Katalin onkológust –, hogy foglalják írásba gondolataikat.

– A könyv hátulján képek láthatók a kirándulásokról, a tornákról és egy tabló, ami a húszéves évfordulóra készült. A kötet borítóján pedig egy olyan fa szerepel, amelybe belevágott a villám és kiégett a közepe, azonban később a fa mégis kihajtott és termést hozott. Ezzel próbáltuk jelképezni azt, milyen, ha valaki nagyon élni akar és küzd érte – magyarázta Rózsika.

Hörömpöly Imréné mellett Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, illetve Apró Zoltánné
Fotó: Polgár Bettina/Napló

A könyvbemutatóra meghívást kaptak a pápai csoport társklubjai is. A résztvevőket Hörömpöly Imréné klubvezető mellett Kovács Zoltán ország­gyűlési képviselő és Apró Zoltánné, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnökhelyettese köszöntötte. Az alkalmon közreműködött Mező Lászlóné, és a tihanyi klub. Kovács Zoltán kiemelte, a kötet nemcsak visszatekintés az elmúlt két évtizedre, hanem lelki segédlet is egyben.

– Ez nem csak egyéni küzdelem, hiszen a klub céljai között az is szerepel, hogy a közösség erejével segítsék át az embereket a nehézségeken – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában