Könyvbemutató Veszprémben

2019.09.12. 11:00

Kötetben jelentek meg a Németországban fellelt magyar kötődések

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Kucsera János, a müncheni Széchenyi Kör 1969-ben Bajorországba települt elnöke mutatta be Tíz évszázad magyar emlékei Bajorországban című könyvét Veszprémben, a Mártírok útján található 56-os emlékszobában Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emlékéért Alapítvány, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet és a Történelmi Vitézi Rend szervezésében.

Juhász-Léhi István

Kucsera János elmondta: csak Münchenben a képzőművészeti akadémián közel félezer magyar tanult Fotó: Pesthy Márton/Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Létezik egy Bajorországról szóló nagyon jó útikönyv Ember Mária tollából, de abban a magyar emlékekről szó sincs, egyedül Liszt Ferenc sírját említi meg az írónő – mondta kérdésünkre Kucsera János a 2016-ban született kötet kapcsán. – Pedig csak Münchenben a képzőművészeti akadémián közel félezer magyar tanult, főleg festők – a 19. század elejétől egésze 1943-ig. Jómagam 490 névre bukkantam.

Az író elmondta: Szinyei Merse Pál, Munkácsy Mihály, Paál László és Benczúr Gyula is Münchenben tanult. Sőt, Benczúr professzorként is oktatott az intézményben.

– Persze ez egyfajta dafke dolog volt: a 48/49-es szabadságharcot leverték a Habsburgok, és az volt a jelszó, hogy azért se megyünk Bécsbe tanulni… Így aztán München vagy a távolabbi Párizs volt az úti cél – fogalmazott Kucsera János. – De építészek is pallérozódtak a bajor fővárosban, elég csak Ybl Mikósra gondolni. Mivel mindez sok más érdekes emlékkel együtt kimaradt a fent említett útikönyvből, jött az ötlet: ezt össze kell foglalni!

Kucsera János elmondta: csak Münchenben a képzőművészeti akadémián közel félezer magyar tanult Fotó: Pesthy Márton/Napló

Kucsera János arra gondolt, hogy egy kis füzetet szerkeszt, ám idővel egyre több adat és érdekesség jött össze.

– Kiderült például, hogy Rákócziról két forrást is elneveztek Bajorországban, miközben bizonyítottan nem is járt ott a nagyságos fejedelem – mondta. – Aztán jöttek az adatok, hogy a Benczúr-villa még mindig ott áll a Starnbergi-tó partján, ráadásul egy csodálatos székely kapu vigyázza a bejáratot immár százharminc éve.

Közben megjegyzi, hogy csak Mátyás híres Corvináiból tizenkét darab van Bajor­országban.

Megtudtuk: elkezdte „cédulázni”, jegyzetelni a bajor­országi magyar emlékeket, arra gondolván, hogy mire nyugdíjas lesz, összerakja mindezt. A „jegyzetelés” évtizedekig húzódott, mire valami kézzelfogható lett belőle, de három éve végül megszületett.

– 216 helységet találtam Bajorországban, amelynek valamilyen formában köze van a magyar irodalomhoz, történelmünkhöz vagy képzőművészetünkhöz, netán magyar nevű utcája van – mondta Kucsera János. – Úgy, érzem érdemes volt megcsinálni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában