Radnóti Miklós emlékére

2019.09.23. 07:00

Verszarándokok jártak több Veszprém megyei településen is

A megye több települését is érintette szombaton az a verszarándoklat, amelyet Radnóti Miklós emlékére kezdeményezett egy kunszentmiklósi tanár.

Marton Attila

Tóth Péter Lóránt szombaton Szentkirályszabadjáról folytatta útját

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A 110 esztendeje született és 75 éve elhunyt Radnóti Miklós tiszteletére 820 kilométeres gyalogos verszarándoklatot tart a szerbiai Bortól Abdáig Tóth Péter Lóránt. A Radnóti- és Latinovits Zoltán-díjas versmondó augusztus 31-én kezdte meg útját.

Tóth Péter Lóránt a három országon keresztülhaladó, a szerbiai Belgrádot, Újvidéket és a horvátországi Vörösmartot is érintő, hosszú és fáradságos út utolsó szakaszára szombaton reggel indult el Szentkirályszabadjáról, ahol 1944-ben a költő az utolsó versét írhatta.

– A Bori notesz verseivel általános iskolás koromban találkoztam, és nagy hatást tettek rám a művek, olyannyira, hogy elhatároztam, egyszer felkeresem a költeményekben szereplő helyszíneket. Azt néhány éve döntöttem el, hogy végigjárom az erőltetett menet útvonalát – avatott be a részletekbe Tóth Péter Lóránt.

Az út első napjaiban egykori magyartanára is elkísérte, ám a járhatatlannak bizonyult hegyi ösvények miatt vissza kellett térnie Borba, ahonnan egy másik útvonalon indult el újra. Bár az utat egyedül járja végig, több helyszínen is csatlakoztak hozzá Radnóti költészetének tisztelői. A 24 napig tartó vers­zarándoklat során csaknem száz településen halad át, és tizenöt helyszínen, így szombaton este Zircen adta elő a Lélek vagyok, élni szeretnék című darabot. Erről elmondta, az azonos című, Radnóti Miklós utolsó hónapjait visszaemlékezések alapján feldolgozó kötetet rövidítette előadássá, a szöveget pedig a Bori notesz műveivel és Radnóti más verseivel egészítette ki. A mono­dráma előadásával a költőre és a háború névtelen áldozataira emlékezik.

Tóth Péter Lóránt szombaton Szentkirályszabadjáról folytatta útját
Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Az út legnagyobb eredménye talán az, hogy a kezdeményezés és a Radnóti-­ver­sek összehozták a helyi közösségeket, legyen szó a Délvidékről, a horvátországi magyarokról vagy a magyarországi helyszínekről – összegzett Tóth Péter Lóránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában