Négy év a Gulágon – Könyvbemutató Veszprémben

A kötetet Neszményiné Gubacsi Erzsébet írta édesapja, Gubacsi József visszaemlékezései alapján. Pintér Kornél, a programot szervező Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet elnökének bevezetője után levetítették azt a filmet, amelyben Gubacsi József emlékezett vissza elhurcolásának körülményeire és a szovjet munkatáborban töltött évekre.

A Bács-Kiskun megyei Tasson Gubacsi József már fiatalon gazdálkodott, azonban a húszas évei elején, 1941 októberében be kellett vonulnia Husztra, ahol előbb műszaki, majd sofőrkiképzést kapott. 1944 februárjában leszerelt, azonban fél évvel később behívót kapott az ­abádszalóki utászszázadba, amelynek tagjaként tankcsapdákat és lövész­árkokat ástak a térségben. Október közepén Horthy Miklós kormányzó bejelentette a kapitulációt, ezután Gubacsi József hazatért Tassra. Novemberben azonban bevonultak a településre a szovjetek, és sokakat, köztük Gubacsi Józsefet is Örkényre hajtották és egy pincébe zárták több napra, ahonnan a foglyokat, több száz embert Kecskemétre hajtottak. Innen két hét után a magyar katonákat és a civileket bevagonírozták, és a ­romániai Focsaniba (Foksány) vitték, ahonnan a Vörös Hadsereg által Magyarországról elhurcolt hadifoglyokat szállították tovább szovjet munkatáborokba. A település negyven barakkjában negyvenezer embert zsúfoltak össze, sanyarú körülmények között.

Mintegy 1500 embert, köztük Gubacsi Józsefet december 24-én ismét bevagonírozták, és kilencnapos utazás után a mai Ukrajnában fekvő Dnyepropetrovszkba szállították. A helyi lágerben a romániaihoz képest még embertelenebb körülmények vártak a foglyokra: száz emberre jutott egy vödör leves, az egy méter széles, a rabok által összeeszkábált priccsen öten feküdtek a fűtetlen barakkokban. Márciusban havat lapátoltak, árkot ástak, később romeltakarításban segédkeztek, de téglagyári munkát is kellett végezniük, máskor homok- és cementlapátolásra vitték a láger foglyait.

A sanyarú körülmények és a betegségek – tífusz, vérhas – megtizedelték a foglyokat, az 1600 magyarból májusra 280-an maradtak csak életben. Gubacsi József két év után küldhetett először lapot haza, hogy tudassa az otthoniakkal, életben van. A kilátás­talan helyzetben is mindig arra törekedett, valahogy túlélje, miközben nem tudhatták, miért kell a lágerben lenniük és meddig kell maradniuk.

Bár rendre hitegették a rabokat, hogy rövidesen indulhatnak haza, végül 1948 augusztusában indultak útnak a magyar foglyok. Előbb Máramarosszigetre, majd Záhonyba szállították a foglyokat. Budapest érintésével térhetett haza Gubacsi József, közel négy év távollét után.