Mind a hat koncert óriási sikert aratott

2020.01.21. 07:00

Nemesszalókon zárult Pápa Város Fúvószenekarának újévi miniturnéja

Utolsó állomásként a község művelődési házában hallhatta a közönség Pápa Város Fúvószenekarának a Hair musical slágereit is felvonultató újévi fúvósshow-ját.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Pápa Város Fúvószenekara Nemesszalókon zárta a hagyományos újévi fúvósshow-jának miniturnéját múlt szombaton a művelődési házban. Immár hatodik alkalommal adtak koncertet a községben. Varga Jenő polgármester a Naplónak nyilatkozva elmondta, idén óriási érdeklődés mutatkozott a produkció iránt, és nemcsak helyben, hanem a környező településekről is.

Solti Ádám előadóművész szívesen működött közre a Hair-slágerekben is
Fotó: Laskovics Márió/Napló

– Figyelembe kellett vennünk a helyszín befogadóképességét, ezért, habár ingyenes volt minden érdeklődő számára, de regisztrációhoz kötöttük a részvételt. Telt házunk volt. A szünetben pezsgős koccintásra hívtuk meg a zenekart és a közönséget, édes, száraz és alkoholmentes italt kínáltunk. A művelődési ház felújítását követően az önkormányzat úgy határozott, hogy negyedévente próbálunk legalább egy kulturális programot szervezni a lakosoknak. Ezt nagyjából tudjuk is tartani. Színházi előadások, komoly és könnyűzenei koncertek valósulnak meg. Az utóbbi hónapokban nyárbúcsúztatónak, idősek napjának, Szent Mihály-napnak, iskola rendezvénynek, óvodás Szent Márton-napnak, advent vasárnaponkénti műsornak, forralt borozásnak adtunk otthont – jegyezte meg a faluvezető.

Varga Jenő polgármester és csapata a szünetben pezsgős koccintással vendégelte meg a résztvevőket Fotó: Laskovics Márió/Napló

Solti Ádám, az újévi fúvósshow-t vendégszereplésével, énekhangjával harmadik éve (Ress Hajnalkával együtt) kiegészítő előadóművész felidézte, az idei – klasszikus fúvószenéből és a Hair című musical slágereiből összeállított – produkcióra is rengeteget, közel fél évet készült(ek). A Hair már gyerekkorában meghatározó musical volt számára, ezért nagyon kedveli a dalokat, még ha szövegben nehezek is. Leginkább a Hair című áll legközelebb a szívéhez. Sokat töprengett a magyar nyelvű előadáson, azonban Horváth Adrián karnaggyal egyeztetve inkább az eredeti angol nyelv megtartása mellett döntött. Szereti a fúvószenekart és az élő kísérőzenét, úgyhogy reméli a további együttműködést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában