Ötletgazdag kiadványok

2020.02.28. 07:00

Alsóörs kincseiből kaphattak ízelítőt az érdeklődők a Cserháti Könyvszalonban

Februárban ötödik találkozójához érkezett a Cserháti Könyvszalon, és azonnal látható volt, hogy soha ennyi látogató nem gyűlt még össze a helyszínen, a Kölcsey Ferenc Könyvesboltban.

Őrsi Ágnes

20200224 Veszprém Kölcsey Könyvtár A Kölcsey Könyvesbolt és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület új sorozatának 4. könyvbemutatója Pesthy Márton fotó Veszprém Megyei Napló

Fotós: Pesthy Márton

Az érdeklődés két okra vezethető vissza: egyre ismertebbek ezek a jó hangulatú, rendkí- vül informatív összejövetelek, másrészt élénk az érdeklődés a bemutatkozó települések, vidékek, tematikák iránt. Február utolsó hétfőjén fél öttől a Kölcsey Könyvesboltban Alsóörs volt a vendég.

A szervező Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke, Márkusné Vörös Hajnalka szemmel láthatóan küzdött a bőség zavarával, hiszen az alsóörsi alpolgármester, Ferenczy Gábor vezette szerzőcsapat és az általuk hozott kiadványok megdöbbentették a hallgatóságot; imponáló volt szabadságuk, ötletgazdagságuk és az is, ahogyan nyomon követhető volt: az önkormányzatnak mennyire fontos, hogy a település lakói, a látogatók ismerjék a település történelmét, múltját, jelenét, értékeit, azok alkotóit.

Az előadó Albrecht Sándor mellett Ferenczy Gábor, Alsóörs alpolgármestere
Fotó: Pesthy Márton

Kultúr- és helytörténeti kiadványokkal vagy verseskötetekkel Somorjai Horváth Piroska, Novák Edit, Szuperné Bohus Judit, Decsiné Kiss Márta, Nagy Veronika, Albrecht Sándor, Gyárfás Endre, Zórád Ferenc és Kovács Endre érkezett Alsóörsről. Többekben megfogalmazódott, hogy a legösszetartóbb közösség képviselői ülnek közöttünk, akiktől tanulni lehetne az információátadást.

Az a húsz körüli kiadvány, amelyet kézről kézre adott a közönség, Márkusné Vörös Hajnalka szerint legalább három csoportba sorolható: az Alsóörs történetével foglalkozó kötetek, a településhez kötődő jeles személyiségekről szólók, továbbá a gyönyörű fotóalbumok. Vannak közöttük sorozatok, amelyek folytatódnak, készülőben van az Alsóörsi ABC, amelyben minden betűhöz helyi történetek, nevezetességek, tudnivalók társulnak majd.

Alsóörs, a befogadó, támogató, élhető település lakói, vendégei továbbra is naprakészek lehetnek értékeikből, hiszen a helyi alkotók folyamatosan lehetőséget kapnak tevékenységük közkinccsé tételére. Évente megszületik az egy példányban készülő falukrónika is – tehát kijelenthetjük, hogy a statisztikai adatok, történések, az értékek számon tartása szempontjából Alsóörs a leginkább dokumentált Veszprém megyei települések egyike lehet.

A bemutatott kötetek többségével az érdeklődők találkozhatnak a Kölcsey Könyvesboltban, ahol legközelebb, március 30-án Zánka lesz a vendég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában