farsangi koncert a zeneiskolában

2020.02.10. 07:00

Jelmezben játszottak a veszprémi muzsikusok

Két fúvószenekar adott farsangi koncertet a napokban a Csermák Antal Zeneiskolában.

Marton Attila

A veszprémi zenekari tagok ötletes jelmezekbe bújva koncerteztek

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar tavaly indította el azt a sorozatot, hogy az együttes éves nagy koncertje előtt felkeresnek egy megyei ifjúsági zenekart, és bejátszó koncertként fellépnek, a jegybevételt pedig felajánlják a házigazda együttes támogatására.

– Tavaly a devecseri fúvósokkal koncerteztünk, idén a veszprémi zenekarra esett a választásunk – mondta el Szücs Krisztián karnagy. Az együttes február 22-én, szombaton ad télbúcsúztató koncertet az ajkai művelődési házban.

A farsangi koncert első részében a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar lépett színpadra, rendhagyóan a zenekari tagok jelmezbe öltözve muzsikáltak. Zeitler Dénes karmester Harry Potternek öltözött, de volt hóember, autóversenyző, szerzetes, kalóz, hippi, valamint Darth Vader is feltűnt a színen. A zenekar indulóval kezdett, majd Balázs Árpád Kockásfülű muzsika című darabjából adott elő több részt, ezután filmzenékkel folytatták a műsort, végül latin dallamokkal zártak.

A veszprémi zenekari tagok ötletes jelmezekbe bújva koncerteztek
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Zeitler Dénes elmondta, a koncert bevételét az együttes nyári ajkai táborozására fordítják. Hozzátette, a farsangi fellépés idén a veszprémi fúvósok hagyományos tavaszköszöntő koncertjét váltotta fel. A zenekar igyekszik kétévente részt venni egy komoly megmérettetésen: tavaly Bulgáriában szerepeltek, jövőre pedig egy erdélyi nemzetközi fúvószenekari versenyen indulnának, a nyári táborban erre készülnek majd. Az együtteshez folyamatosan érkeznek diákok, így létszámuk már átlépte az ötvenet. Ezért hosszú távú terveik között szerepel, hogy a középiskolás és fiatal felnőttek alkotta zenekar mellett létrehoznak a kisiskolásokból egy utánpótlás-együttest.

A koncert második felében az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar lépett fel, műsorukban mások mellett Hidas Frigyes Capricciója, a Florentin-induló, az Óz, a csodák csodája című musicalből készült egyveleg, valamint a Robin Hood filmzenéjéből készült válogatás is szerepelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában