hatodszor szervezték meg

2020.03.02. 07:00

Felolvasómaratont tartottak Wass Albert műveiből Veszprémben

Idén is a Pannon Egyetem konferenciaterme adott otthont az Új Egyesség Közhasznú Egyesület által szervezett Wass Albert-felolvasómaratonnak péntek estétől szombat estig.

Juhász-Léhi István

Fotó: Balogh Ákos/Napló

– Töretlen hittel szerveztük meg az idei felolvasómaratont, igaz, ezúttal kihagytuk az éjszakai órákat, mert olyankor kisebb az érdeklődés – nyilatkozta a Naplónak Besenyei Ildikó, az egyesület elnöke, aki elmondta: jók a tapasztalatai, hiszen akik nyitottak Wass Albert munkásságára, azok itt voltak, vannak és váltják egymást a könyvek mögött.

Besenyei Ildikó hangsúlyozta: igyekeznek a politikát kizárni az egyesület életéből, ezt a hétvégét is szépirodalmi ünnepként élik meg. Ugyanakkor mindenkinek kiküldik a meghívókat, köztük a térség politikusainak csakúgy, mint városvezetőknek, egyházi méltóságoknak. Így fordulhatott elő, hogy tavaly Márfi Gyula nyugalmazott érsek volt az első felolvasó, míg idén Ovádi Péter országgyűlési képviselő tisztelte meg az emlékezőket és olvasott fel pénteken este.

Az Új Egyesség Közhasznú Egyesület hatodszor szervezte meg Veszprémben a Wass Albert-felolvasómaratont, de érdemes megemlíteni, hogy országosan – és a nagyvilágban – 13. alkalommal szervezték meg a nem mindennapi hétvégét, amelyhez 58 település csatlakozott. (A megyében Veszprém mellett Pápán és Csetényben szenteltek egy napot Wass Albert emlékének.)

Váltva olvastak fel a jelentkezők az író műveiből
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Kérdésünkre, hogy Besenyei Ildikó miként találkozott Wass Albert munkásságával, úgy felelt: nagyon szeret olvasni, szereti a verseket. Egy könyvtári látogatása kapcsán került a kezébe A funtineli boszorkány, elkezdte olvasni, nem tudta letenni, annyira megfogta a stílusa. Akkor, sok évvel ezelőtt figyelt fel az íróra. Onnantól kezdve tudatosan kezdte keresni a műveit.

– Rájöttem, hogy hihetetlen szellemi óriással van dolgom, akinek rengeteg változatos műve van – mondta kérdésünkre az Új Egyesség Közhasznú Egyesület vezetője. Szerinte akkor kapunk teljes képet valakiről, ha elmélyedünk mind a műveiben, mind az életében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában