Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

2020.05.21. 11:00

Alsóörs után, Zánka és Révfülöp mutatkozhat be a könyvszalonban

Az elmúlt őszön született meg a Cserháti Könyvszalon ötlete, amit tett követett: a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület szervezésében minden hónap első hétfőjén a megye értékeihez, kultúr- és helytörténetéhez kapcsolódó beszélgetésekre került sor.

Őrsi Ágnes

A Cserháti Könyvszalon februári alkalmán Alsóörs mutatkozott be Fotó: archív/Pesthy Márton

Fotó: Pesthy Márton

Házigazda a veszprémi Kölcsey könyvesbolt befogadó közössége volt. Év végén, három jól sikerült találkozó után, hogy még több vendég jöhessen, a Cserháti Könyvszalon időpontja minden hónap utolsó hétfőjére került.

Januárban a könyvek és könyvkiadással foglalkozó helyi civil szervezetek bemutatkozása egyben gasztrorendezvény is lett; a megyében élő nemzetiségek először együtt megismerhető szakácskönyveiből kézzelfogható produkciók, sütemények is kerültek az asztalra.

Februárban a település alpolgármestere vezette Alsóörs csapatával, és kiadványaik imponálóan színes palettájával találkozhatott a közönség. Majd jött a koronavírus, kijárási korlátozás, távolságtartás és rendezvénytilalom. A honismereti egyesület elnökétől, Márkusné Vörös Hajnalkától érdeklődtünk a Cserháti Könyvszalon további sorsáról.

A Cserháti Könyvszalon februári alkalmán Alsóörs mutatkozott be Fotó: archív/Pesthy Márton

– Mindenképpen ­folytatni szeretnénk a sorozatot, ha lehet, júniusban, amikor összevontan mutatnánk be a révfülöpi és a zánkai könyvtermést. Ha ezt nem lehet, ősszel Ajkával és városrészeivel folytatnánk, majd Várpalotával, ahogyan éves tervünkben szerepel.

Mivel folyamatosan nőtt az érdeklődők száma, az ötödik szalon után azt is fontolóra kellett venni, hogy a könyvesbolt hogyan fogadhatna be még több vendéget. Az előttünk álló nyári estékre gondolva hangulatos megoldás lehet a bolt előtti teraszra való kitelepülés.

Márkusné Vörös Hajnalka elmondta még, hogy az egyesület a várostörténeti múltba tekintő tematikus sétáit is folytatni szeretné. Nagyon bíznak abban, hogy a Cholnoky-év alkalmából júniusra tervezett veszprémi sétát, majd a szintén a Cholnokyakkal kapcsolatos balatonfüredit is megtarthatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában