Ősztől munkaszerződéssel dolgoznának

2020.05.13. 17:30

Átalakul a kulturális szféra – A Laczkó Dezső Múzeum igazgatója nagy potenciált lát a változásokban

Több száz embert érint az a törvénymódosítási javaslat, mely szerint a kulturális szférában dolgozók ősztől munkaszerződéssel dolgoznának.

Horváth Virág

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye szerint a jogviszony átalakításával a tudásalapú kulturális ágazatban a tudás, a képesség és a tenni akarás válik a legfontosabb társadalmi és értékteremtő faktorrá, valamint kiemelték, hogy a művészeti szervezeteknél, a közművelődési intézményeknél és a közgyűjteményeknél foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyváltásával párhuzamosan 2020-ban 6 százalékos béremelést hajtanak végre. Az intézkedés az állami és az önkormányzati intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottakra is kiterjed. Az idei béremelés az Emmi szerint több mint ötmilliárd forint többletforrást jelent a szektornak. A béremelés január 1-ig visszamenőleg megilleti a közalkalmazotti státusból kilépő dolgozókat.

A kulturális területen dolgozó közalkalmazottak, köztük a múzeumi dolgozók életében ezzel a törvényjavaslattal olyan változás lép életbe novembertől, ami azonban nemcsak az egyes dolgozókra, hanem az intézményekre, azok működésére is hatással lesz. Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója nagy potenciált lát az őszi változásokban.

- Sokan félnek a változástól, de én személy szerint ebben is, mint mindenben a pozitívumot, a lehetőséget keresem. Egy minőségbiztosítási rendszerrel együtt az új jogviszony jó lehetőséget biztosít a teljesítmény növelésére, az innováció serkentésére. A régi típusú, csak klasszikus kiállításokat bemutató múzeumok kora lejárt. Átalakulásuk már évek, évtizedek óta zajlik, mindinkább figyelembe véve a fenntartó társadalom igényeit. Az új törvény ebbe a folyamatba illeszkedik be. A múzeumoknak ez, egyéb változtatásokkal együtt, lehetőséget teremt egy sokkal inkább a társadalom igényeit figyelembe vevő, szolgáltató intézmény kiépítésére. Bár a múzeum alapfeladata elsődlegesen nem a szolgáltató szerep, hanem a kulturális örökségünket képező tárgyak megőrzése és feldolgozása, ami önmagában egy aprólékos, hosszadalmas, óriási türelmet és kitartást követelő és kevés esetben látványos munka, ezen munka eredményeinek bemutatása és hasznosítása mindinkább előtérbe került az elmúlt időszakban – mondta el a Napló kérdésére Péterváry-Szanyi Brigitta.

Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója nagy potenciált lát a törvényjavaslatban Fotó: Balogh Ákos/Napló

Hozzátette, intézményvezetőként a legnagyobb potenciált abban látja, hogy a törvény adta lehetőség segítségével még inkább érdekeltté tudja tenni a munkatársakat kreativitásuk kibontakoztatásában, a munka hatékonyabbá tételében, bár a múzeumban jelenleg is egy messzemenően elkötelezett gárda dolgozik. – Mint munkavállaló, úgy látszik, sok kedvezménytől és a biztonságtól eleshetnek a korábbi közalkalmazottak, de éppen ebben van óriási felelőssége az intézményvezetőknek, hogy a biztonságot és a kedvező feltételeket a megváltozott körülmények között is megteremtsék az embereik számára. Még nagyon sok kérdés van a törvénytervezettel kapcsolatban, de a múzeumban mindenképpen egy lehetőségként tekintünk rá, ami utat nyit egy rugalmasabb, a közönség visszajelzéseit és igényeit hangsúlyosabban figyelembe vevő intézmény megteremtésére – emelte ki a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában