Vert csipkébe álmodott formák és motívumok

2020.06.17. 11:00

Körmönfonni is megtanultak az alsóörsi Tündér Ujjak Klub tagjai

Az egész életemet körülvette a kézimunka, mindkét nagymamám, édesanyám is mindig alkotott, a hímzést, kötést, horgolást, varrást már gyerekkoromban láttam, kipróbáltam, megtanultam – kezdi Tarnai Viktória, a Tündér Ujjak Klub vezetője.

Szendi Péter

Tarnai Viktória, a Tündér Ujjak Klub vezetője verőpárnáján alkot

Fotó: Szendi Péter

Szuperné Bohus Judit Gránátalma- és Örökség-díjas népi iparművész hímző, csipkeverővel egy mézeskalács-díszítésen találkozott, ahová édesanyjával együtt ment el.

– A beszélgetés során felvetődött annak lehetősége, hogy Judit csipkeverést tanítana Alsóörsön. Mivel édesanyám már gyerekkorában látta, hogyan készül a vert csipke, nagyon lelkes volt, ami engem is magával ragadott. 2002. november közepén megalakult az Alsóörsi Csipkeműhely, melyben én is az alapító tagok egyike voltam.

Viktória első lelkesedése hamar elszállt, amikor a szálak sehogy sem akartak úgy igazodni, ahogy ő kívánta, állandóan összekeveredett, nagyon ügyetlennek érezte magát. Verőpárnája hónapokig „pihent” a sarokban. Édesanyja olyan gyönyörűeket alkotott és olyan boldog volt, mikor csipkézett, hogy nem hagyta nyugodni: mit tudhat a csipke, mitől van ilyen hatása? Viktória elmondása szerint amikor csipkézik, az maga a boldogság. Talán az alkotás öröme, a nyugalom, amit áraszt, talán az, hogy kell hozzá egyfajta hangulat. Nem lehet kapkodva, rohanva csipkét verni. Immár közel húsz éve – változó intenzitással – folytatja a csipkeverést. Az Alsóörsi Csipkeműhely életében aktívan részt vesz, a táborok lebonyolításának, a kirándulások szervezésének is részese. Legjobban a nyári bemutatókat, táborokat, tanítást szereti.

– A másik „gyermekem” a Tündér Ujjak Klub. Az Eötvös Károly Művelődési Ház könyvtárosa, Horváth Katalin megkeresett, hogy a könyvtár keretein belül valamilyen csoportfoglalkozást szeretne szervezni. A férjem javasolta, hogy indítsunk kézimunka­szak­kört. Így 2013. október közepén mindössze három taggal megalakultunk. A következő héten már többen voltunk, most 16 aktív tagunk van, akik között minden korosztály képviselteti magát, a középiskolástól a gyesen lévő kismamán keresztül a nyugdíjasig.

Az első évben elsősorban a kötéssel foglalkoztunk, sokan már rendelkeztek alap­ismeretekkel, ezeket felelevenítettük, majd új mintákat, technikákat tanultunk, készítettünk nagyobb ruhadarabokat és kisebb kiegészítőket, játékokat is. A következő évben megtanultunk horgolni. Ettől kezdve a horgolásé lett a főszerep. Rengeteg mintát, ötletet, fonalat, szakirodalmat gyűjtöttünk össze, nagyon sok elképzelésünk, tervünk van – folytatja Viktória, aki büszke arra, hogy minden ősszel kiállításon mutatják be új alkotásaikat.

Tarnai Viktória, a Tündér Ujjak Klub vezetője verőpárnáján alkot Fotó: Szendi Péter

A nyári szünet után szeptemberben elkezdenek készülni a karácsonyra. Alsóörsön advent második vasárnapján rendezik meg a Kultúrkarácsonyt, amelynek része a karácsonyfa-díszítő ünnepség. Ennek szervezését a Tündér Ujjak Klub vállalta, és minden évben feldíszítenek egy karácsonyfát, más-más technikával készült díszekkel. Szeretnek kipróbálni kreatív technikákat, készítettek harisnyavirágot, fonalból tojást, tűnemezeltek, gyöngyöt fűztek, és megtanultak körmönfonni.

A klub életének fontos része a jótékonyság is. Közösen készítettek óriástakarókat az Alsóörsön nevelőszülőknél élő gyerekeknek. Országos kezdeményezéshez csatlakozva szintén óriástakarókkal lepték meg a veszprémi Kozmutza Flóra Kollégium lakóit, a helyi óvodásoknak szundikendőket ajándékoztak. Koraszülöttek részére 54 darab polipot küldtek a Honvédkórház kora­szülöttosztályára. Több közös szak­mai kirándulásuk volt már, és a járványhelyzet elmúltával reméli, hogy további utakat tudnak szervezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában