Derékszög a karanténban

2020.06.22. 11:30

Módri Györgyi és Kőrösi Csaba többféleképpen is segítette az időseket a karantén heteiben

A karantén első hetében előbb alaposan kitakarítottak, majd a tétlenség helyett önkéntes munkát vállaltak és segítettek az idős embereknek. Később a megyeszékhely lakótelepeire, majd a falvakba vitték el a Petőfi Színház Maradj otthon, majd mi megyünk! című vidám, zenés műsorát. Módri Györgyi és Kőrösi Csaba most azt várja, hogy visszatérhessen régi, megszokott életébe.

Molnár Sándor

Kőrösi Csaba és Módri Györgyi mesélt karanténélményeiről

Fotó: Molnár Sándor/Napló

Módri Györgyi színésznő gyerekkorában hallott a fekete himlőről, és rettegett tőle. Viszont azt nem gondolta volna, hogy felnőttként az ő életében is bekövetkezik egy világméretű járvány, és a Petőfi Színház művészeként egy ideig emiatt nem léphet színpadra.

A Sírpiknik című darab főpróbájának hetében, márciusban egy szerdai napon kapták a hírt, hogy a színháznak is le kell állnia. Furcsa érzés volt a színészek számára, hogy a próbafolyamat végén egyszer csak vége szakadt a munkának. A darabot azért egy zárt körű premieren bemutatták a kollégáknak.

– Mi voltunk a közönség, és elhatároztuk, hogy szépen felöltözünk, ugyanúgy, mintha igazi bemutató lenne. A végén pedig felállva tapsoltunk – emlékszik vissza elérzékenyülve Kőrösi Csaba a rendhagyó premierre. A színművésznek a járványhelyzet miatti bezártságról egyébként egy ötéves kori emléke jut az eszébe, amikor tüdőgyulladása volt, és napokig kellett feküdnie.

Györgyi és Csaba is az otthona alapos kitakarításába kezdett először a karantén bevezetése utáni furcsa helyzetben. Szerencsére az első hét után érkezett egy megkeresés, amelyben a segítségnyújtás különböző formáit ajánlották a népszerű művészeknek, hogy ne üldögéljenek otthon tétlenül. – Megkezdődött a színházban a maszkvarrás, én pedig Keller Janival elkezdtem idős embereknek ebédet osztani – meséli Györgyi.

Csabát pedig, mivel Keller Mártonnal az Égigérő fű című darabban is kertészt alakított, felkérték, hogy az idősek otthonában kertészkedjen. Délelőtt tízkor kezdtek, kapáltak, gazoltak, mint mondja nevetve: sokat voltak derékszögben. Persze a színész kertészek verseket is mondtak, énekeltek, és koreográfiát is készítettek az otthon ablakaiba kikönyöklő, illetve az erkélyekre kijövő nyugdíjasoknak.

Györgyi elmeséli, hogy ők az éthordókat pakolták, névre szólóan sorba rendezték, majd beültek a kis furgonba és kiszállították az ebédet az idős veszprémieknek.

A két színművész egyébként is kiváló kapcsolatot ápol az idős emberekkel. Mint mondják, rengeteget járnak falunapokra, ahol a zömében nyugdíjaskorú közönség kedvéért gyakran adnak elő operettet, de ha arra van igény, akkor verses műsorral vagy musicallel is készülnek. Rendszeresen fellépnek az Agórában is, vagy az egyes városrészek nyugdíjasklubjainak összejövetelein.

– Keller Jánossal megbeszéltük, hogy amint újra megnyílnak a nyugdíjasklubok, megyünk, és elmondjuk, hogy mi voltunk azok, akik maszkban hordtuk ki az ebédet, de most énekelni jöttünk – meséli Módri Györgyi, aki Kőrösi Csabával együtt oszlopos tagja a Veszprémi Petőfi Színház Maradj otthon, majd mi megyünk! elnevezésű otthon tartó programjának is. Az utcáról, ablakból, vagy akár az erkélyről is nézhető különleges kezdeményezés során már a 72. fellépésnél járnak. Mint mesélik, első alkalommal a Cholnoky-lakótelepen még nagyon feszélyezve érezték magukat. A színházban megszokták, hogy az első sorokban, a színpadtól csak két-három méterre van a közönség, és ezen a kis távolságon áthatolva a lelkükkel, könnyű felvenni a kontaktust a nézőkkel. Ebben az új helyzetben pedig 30-40 méterre voltak az emberek, és ezt a furcsa helyzetet meg kellett szokni.

– Aztán a Haszkovón, amikor egyszer csak sorra nyíltak ki az ablakok, komolyan meghatódtunk, annyira jó érzés volt – teszi hozzá Györgyi.

Kőrösi Csaba és Módri Györgyi mesélt karanténélményeiről
Fotó: Molnár Sándor/Napló

A két művész fellépett a színház által készített védőruhákban is. – Sokkal könnyebben vészeljük át a különböző helyzeteket, ha humorral közelítjük meg azokat – vélekedik Csaba a „karanténjelmezes” fellépések kapcsán. Kiderült, hogy átírták például a Rómeó és Júlia című musical Lehetsz király című dalát maradj otthonra, és karanténszöveget kapott Hofi Géza Lazítani című slágere is,mert humorral sok mindent meg lehet oldani. Érdekesség, hogy az első előadásokra még télikabátban mentek. Aztán kicsit nyár lett, majd megint ősz. Volt, hogy 22 Celsius-fokban indultak el, mire megérkeztek a Bakonyba, 8 fokra hűlt a levegő.

Időközben, a veszélyhelyzet elmúltával újra színpadra léphettek. Mint mondják, márciusban úgy maradt abba a színházi munka, mintha szakadékba zuhantak volna, de 10 perc alatt visszakerültek a régi kerékvágásba. Legelőször a Színházat a hősöknek programon, szabadtéri előadásokon az egészségügyben helytállókat látták vendégül. Emellett készülnek a nyárra, amely munkával telik majd, hiszen pótolni kell a járványhelyzet miatt elmaradt bérletes előadásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában