Egymásra találtak a kövek a kékkúti templomkertben

A Kőfeszten ez is másképp van.

Nem mintha a tavaly Kővágóörsön nagy sikerrel debütált és idén már a Káli-medence több településén is felbukkanó fesztivál híján lenne nagyszerű fellépőknek, de itt még a szenzáció is eltér kissé a megszokottól. A nyitónapon például a csodálatos hangú és rendkívül erős jelenlétű Navratil Andrea „dúdolása” és a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar lenyűgöző templomkerti koncertje közé beszorult egy kő. Illetve mindjárt kettő, de ezek tulajdonképpen egyek. Voltak. És lesznek újra.

A történet a következő. Egyszer volt, hol nem volt, még a római időkben, úgy a második század körül, ámde itt, Pannóniában, közelebbről Kékkút környékén élt egy hölgy, aki úgy hetvenéves kora körül meg is halt. Faragtak hát neki egy szép sírkövet. Alig telt el néhány villámléptű évszázad, és egy – a borok iránt (is) érdeklődő – fiatalember a Dörgicséhez közeli dűlőn található romos présházban egy, a falba beépített kőre lesz figyelmes. Néhány centit lát belőle csupán, azt is oldalról, de azonnal érzi, hogy valami különlegesre bukkant. Amikor a szakemberek kiemelik a követ és megtisztogatják, még a sokat tapasztaltak is meghökkennek kissé. Egy kitűnő állapotban lévő, ép faragványokkal bíró sírkő tárul eléjük. Igen, az a bizonyos „kékkúti”. Illetve egy része, a felső. Az ezt követő nyomozás viszont kideríti azt is, hogy az alsó rész, amely évszázadokon át a kékkúti római katolikus templom küszöbköveként funkcionált, már évtizedek óta a keszthelyi Balatoni ­Múzeum gyűjteményében található, és Rómer Flóris is lejegyezte Kékkútról az 1860-as években. A kéttörténetű egy kő szimbolikus egyesítése most a Kőfeszten, a kékkúti templomkertben megtörtént.

Több „szenzációt” is felfedezni vélek mindebben. Egyrészt, hogy a ki tudja, „hányadlagos” felhasználások után a mű felbukkant. Művészi értéke esetünkben másodlagos, a másodlagos felhasználáson pedig ne rökönyödjünk meg, mivel gyakori. Ha már itt tartunk, és ha itt a környéken egy kellően át nem gondolt pillanatunkban egy kalapáccsal nekiesnénk házainknak és bástyáinknak, simán beleütközhetnénk egy fél szarkofágba.

A második szenzáció az intuíció, a tudás és a munka mindig lenyűgöző hármas egysége. Erre a nyomozásra a különös bajuszú kis belga is azt mondaná, igen, mon ami. A harmadik pedig az, hogy egy ilyen esemény manapság egy fesztiválon szépszámú, nem szakmai, ám felettébb érdeklődő, kérdéseket feltevő közönséget képes leültetni egy csodás, szakrális helyen. A sztélé leleplezésekor némi meghatottságot is felfedezni vélek a szemekben. Ebben viszont nincs semmi szenzációs. Életről és utóéletről, halálról és folyamatosságról, a történelem töredékeiről, a létezésről magáról és egyéb apróságokról lenne itt szó árnyas fák alatt, egy különös nyár végén.