világszerte ismert vendégtanárok

2020.08.17. 11:00

Nemzetközi Kürt Akadémiát rendeznek Balatonfüreden

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Kürt Akadémiát Zempléni Szabolcs, a hamburgi Zene- és Színművészeti Főiskola professzorának művészeti vezetésével Balatonfüreden, a Református Általános Iskolában, valamint a Ferencsik János Zeneiskolában augusztus 16-22 között.

Kovács Erika

20200816 Református Általános Iskola Kálvin-terme. Az V. Nemzetközi Kürt Akadémia megnyitója Pesthy Márton fotó Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

- Nehéz volt az idei kurzust megszervezni a vírushelyzet miatt, de szerencsére augusztusra rendeződött a helyzet, derült ki egyebek mellett Zempléni Szabolcs professzor megnyitójából a balatonfüredi Református Általános Iskola Kálvin-termében vasárnap, amelyen részt vett mások mellett Rojtos Norbert, a füredi iskola igazgatója.

Elhangzott továbbá, az említett ok miatt, és különös tekintettel az egészségügyi biztonságra, a szervezők, Zempléni Anita, Szalay Katalin és Szűcs Panka a kurzuson folyamatosan gondoskodnak a szellőztetésről, a fertőtlenítésről, és a védőeszközökről. A 36 hallgatóval világszerte ismert vendégtanárok foglalkoznak, így Christian-Freidrich Dallmann, a Berlini Művészeti Egyetem professzora, Takács Miklós, a dresdai Staatskapelle Zenekar kürtöse, Szőke Zoltán, a Budapesti Fesztiválzenekar első kürtöse, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, Erdei Péter, a Bécsi Rádiózenekar művésze, és Borbíró Máté, a pécsi Pannon Filharmonikusok első kürtöse. A kurzuson a magyarok mellett, német, francia, cseh, szlovén és svájci diákok is részt vesznek.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A képzés két csoportban történik, a 17-28-, illetve a 12-16 éveseknek. A diákok minden nap egyéni, illetve kamara órákon vesznek részt, emellett zongorás próbákra is lehetőségük lesz a Berlinből érkezett japán zongoraművész, Akiko Nikami vezetésével. A kurzuson megtekinthetik az érdeklődők német, holland és magyar hangszerkészítő mesterek kiállítását is.

Augusztus 18-án 18 órakor a résztvevők különleges előadásra vállalkoznak: vitorlásokra szállnak, és a közel 40 kürtös, négy hajóról ad fél órás koncertet a Balaton vizén, a Tagore-sétány és a füredi Hajóállomás közönsége számára. A vitorlás hajókat a Balatonfüred Yacht Charter és Oktatóközpont biztosítja számukra. Ha rossz lesz az idő, másnap lépnek fel. Emellett koncertet is adnak majd, augusztus 21-én, 18 órakor a zeneiskolában, augusztus 22-én pedig a Református templomban.

Zempléni Szabolcs már 17 évesen a Concertino Prága Nemzetközi Kürtverseny első helyezettje és miniszteri különdíjasa, a következő években pedig több nemzetközi verseny győztese. 2005‐ben első magyarként elnyerte a müncheni ARD Nemzetközi zenei verseny első díját, és szólistaként számos koncertet adott Európában, Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Kamarapartnerei között Keller András, Várjon Dénes, Várdai István, Nagy Péter, Christoph Eschenbach, Frank Peter Zimmermann és az Elena Baskirova is szerepel. Zempléni Szabolcs a hamburgi Zene- és Színművészeti Főiskola professzora, a londoni Trinity Music College és a Tokyo Music College vendégprofesszora. Első szólólemeze Colours of the French Horn címmel 2011‐ben jelent meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában