Megjelent Gyárfás Endre válogatott verseit tartalmazó kötete

A nyarakat alsóörsi házában töltő író sokoldalú alkotó, versek, regények, tévé- és hangjátékok, valamint műfordítások fűződnek a nevéhez. Új kötetének ciklusaiban áttekintést kapunk rangos lírai életművéből. A bevezető költeményt akár ars poeticának is tekinthetjük: „A költő fehér holló. / Ritka. Melle szemet szúr / minden sanda vadásznak, / hogyha sötétül az ég, vagy / sűrűbbödnek a felhők. / Nem fél. Arra ügyel csak / nyíl- és szennyzivatarban: / tiszta maradjon a tolla.” Gyárfás munkássága valóban mentes az öncélú irodalmi divatoktól, nem csábították el irányzatok. Nem formai látszatbravúrokkal, hanem tartalmi sokszínűségével és mindenkor racionális mondanivalójával nyeri el tetszésünket. A hagyományos közlésmód és ábrázolás sohasem konzervatív attitűd nála; a bölcsesség, a tapasztalat elegyével találkozunk bennük. Munkái ezért népszerűek és keresettek. Válogatott költeményei ismét meggyőznek ember- és természetismeretéről. És e mögött mély műveltség húzódik. Az érzelmek skáláját járja végig verseiben, melyek sorai dallamosan csordogálnak, ritmusuk élvezetes. Egyetlenegy sorában sem éreztem zökkenőt, megtorpanást, tétovázást. Cizelláltak a szó klasszikus értelmében. Ha ilyen esztétikai igényt, alkotói alázatot sugallnának, közvetítenének verseikkel kortárs poétáink, talán a mai emberek nem idegenkednének a költészettől. De hát a trend egészen mást mutat, noha akadnak tiszteletre méltó kivételek.

A Zöldág – Zuhatag darabjaiban közel jutunk a mindennapok dolgaihoz: örömökhöz, bánatokhoz, tovatűnő, visszahozhatatlan pillanatokhoz; bizakodhatunk, reménykedhetünk, és a költő mesterfogásainak köszönhetően pesszimizmusunk is józanságra int minket. Gyárfás titka ugyanis a burkolt irónia. Olykor ezek alternatív értelműek: „Két hónap múlva leszek annyi / idős, mint ő volt itt a dombon. / Valóban, nincs miért szorongnom, / ő halni jött, én meg nyaralni.” (Segesváron). Olykor pedig empatikusak, találó hasonlatoktól elegánsak: „Hárfazenéd / Gyöngysor – átvérzett kőre pergő / Karmesterpálcád / Ararát csúcsáról olajág.” (Hacsaturján). Ahogy haladunk előre a kötetben, árnyalatnyit komorodik a költő hangja. A Hurcolhatom halálig ciklust nyomasztó emlékek és önéletrajzi villanások töltik ki. „Igen, a békét látom itt. / A háború csak fénykép bennem. / Hurcolhatom halálomig. / Negatívja évülhetetlen.” (Hurcolhatom halálomig). Az 1961-ben keletkezett a Csak tréfa volt megrázó vers a holokausztról: „Épp elhagytunk egy utcasarkot / – hűsítő csöndet szűrt az est –, / mikor a falról rám rikoltott / egy krétarajz: horogkereszt! / ’Valami tacskó firkálhatta – / útitársam legyintve szólt –, / csupán két szögletes vonalka… / és biztosan csak tréfa volt’.”

Gyárfás Endre egyre intenzívebben összegez, dokumentál, „leltárt” készít. Az Európa szőttese fejezetben utazásainak élményeivel, szemlélődéseivel lepi meg az olvasót. „Egymásra rímelő hegyek között / most jambikusan hullámzó a tenger.” (A Cattarói-öböl); „Isten szegényét már az ág se húzza, / mert maga lett az ág, a föld, a nap. / Bár porladozhat sziklatömb alatt, / belőle nő a szőlő és a búza.” (Assissi). A kultúrtörténeti kalandozást borúlátóbb költemények váltják fel, melyek az öregedés finoman tálalt rezignációi. „Megadatott a gondolatszabadság, / de nincs erőnk mindent megérteni.” (Fáradtság); „Amikor elvadult a kert, / szakállam egybenőtt a fűvel…” (Amikor elvadult a kert). A kötetet epigrammák zárják. Fricskák, csipkelődések gyarlóságainkon. Az első utolsó című aktuális látlelet: „A sor végén állt azok közt, akik / a Golgotán leköpték az Urat. / Így került élre a hívők sorában, / mikor jöttek a keresztes hadak.”