A Depeche Mode kazettától a DJ-pultig – Németh Szabolcs, az ajkai zeneközpont

Mikor jött el az életedben az a pont, amikor eldöntötted, hogy DJ leszel?

Az igazság az, hogy én nem is tartom magam kimondottan DJ-nek. Számomra a DJ az, akinek az egész élete a zenélésről szól, aki technikailag profi, zeneileg rendkívül tájékozott és nyitott is a különböző irányzatokra.

Egy ilyen kezdés után adja magát a kérdés: ha Urban Vinyl nem DJ, akkor micsoda? Hogyan definiálnád magad?

Én inkább szelektor vagyok. Olyan ember, aki a megfelelő hangulatra fel tud fűzni számokat úgy, hogy azok építkezzenek egymásból, és végül kialakítsanak egy olyan zenei ívet, amitől egy sok-sok számból álló mix egyetlen egységet képes alkotni. Régen, Jamaikában azok az emberek voltak a szelektorok, akik a lemezeket adogatták a DJ-knek. Ők választották ki, hogy milyen zene szóljon, a DJ pedig összefésülte ezeket a számokat.

Honnan indult a zene, különösen az elektronikus zene iránti szereteted?

Nagyon régre nyúlik vissza ez a történet. Egészen 1986-ig. Tizennégy éves voltam, és Ajkán a Fő utcában laktunk édesanyámmal. A szomszéd srác rendszeresen járt Veszprémbe, és egyszer átkopogott hozzánk, hogy a hanglemezboltba indul éppen, és venni fog egy Depeche Mode kazettát. Megkérdezte, hogy szeretnék-e esetleg valamit. Én végül egy Alphaville kazettát kértem tőle. Ezek egyébként másolt hanghordozók voltak. Vicces belegondolni, hogy a borítókat például úgy készítették, hogy az eredeti borítóról készült fotót hajtogatták bele a tokba. A szomszéd fiú meg is hozta nekem az Alphaville-t, de később cseréltünk, és hozzám került a Depeche Mode. Ez a Black Celebration album volt. Teljesen ledermedtem, annyira megfogott ez a zene. Nem hallottam előtte még csak hasonlót sem.

Fűződik személyes élményed is esetleg a Depeche-hez?

Szerencsére igen. 1988-ban jött a hír, hogy a Depeche Mode Magyarországon koncertezik. Meséltem ezt az egyik osztálytársamnak, aki a legnagyobb meglepetésemre megkérdezte, hogy szerezzen-e jegyet nekem. Azóta sem tudom, hogyan tudta elintézni, de tényleg szerzett. Igaz, drágábban, mint az eredeti ár. 400 forintomba került az a koncert, amely aztán életem egyik legmeghatározóbb élménye lett.

A zenehallgatásodat mennyire változtatta meg ez az élmény?

A koncert után már szisztematikusan kerestem az olyan típusú zenéket, amelyek hasonlítanak egy kicsit a Depeche-re. Folyamatosan másoltattam a kazettákat, vettem a Jugoton bakeliteket. Gyakorlatilag minden zsebpénzemet erre költöttem el. Volt egy kis ösztöndíjam is a középiskola alatt, ebből spóroltam össze egy rádióerősítőt és egy kazetta decket. A zene volt az én kapaszkodóm. Ha szomorú voltam segített, ha vidám voltam még jobb kedvem lett tőle. Mindig el tudtam merülni benne, kicsit ki tudtam szakadni a mindennapokból általa.

Milyen zenék voltak még nagy hatással rád ebben az időszakban?

A Kraftwerket mindenképpen az első körben kell megemlítenem. Mielőtt azonban zenekarokat kezdenék el sorolni, megjegyezném, hogy a zenei orientációm alakulásában fontos momentum volt, hogy 1988-ban végeztem Ajkán az ipari iskolával, és felköltöztem Budapestre, hogy elvégezhessem a technikumot is. Ekkor Pesten már megvolt az a kultikus lemezbolt, amely még ma is létezik, ráadásul ugyanazon a helyen, mint akkor: a Wave. Onnan szereztem be a legújabb zenéket. Suli után rohantunk a lemezboltba, és zárásáig ott voltunk. Ekkor a Front 242, a Front Line Assembly, a Skinny Puppy és a Nitzer Ebb zenekarokat hallgattam rengeteget. Egyébként a Nitzer Ebb volt a Depeche Mode előzenekara. Ezek a zenék már jóval indusztriálisabbak voltak, mint a korábbi kedvenceim.

Ha jól tudom a 90-es évek végén Münchenben is éltél.

Így van, 1997-től 1999-ig a bajor városban dolgoztam, méghozzá egy szivacsüzemben betanított munkásként. Itt is rengeteg időt töltöttünk lemezboltokban, de ami még ennél is meghatározóbb volt, az az Ostbahnhof nevű hely. Tulajdonképpen egy használaton kívüli vasúti épületegyüttesből alakítottak ki egy zenei központot. Koncerthelyszínek, diszkók, elektronikus zenei klubok működtek itt. Egyik este jártuk körbe-körbe a klubokat, és egyszer csak betoppantunk egy helyre, ahol techno zene szólt. Ment a stroboszkóp, elképesztő volt a hangerő, nekünk pedig tátva maradt a szánk. Meghatározó koncertélményeim is kötődnek Münchenhez. Ez nem is csoda, hiszen szinte minden hétvégén a legfrissebb és legmenőbb zenekarok léptek ott fel: Massive Attack, Faithless, Underworld. Őrület volt. Ekkor bontogatta a szárnyait a drum'n'bass is.

Ebben az időszakban már te is pakolgattad otthon a zenéket? Készítettél esetleg mixeket?

Nem, ekkor még egyáltalán nem DJ-ztem, viszont nagyon célirányos zenehallgató voltam. Ennek kézzelfogható lenyomata is van, hiszen több ezer hanghordozóm, CD-m, bakelitem és kazettám van otthon.

Hogyan kezdtél el végül is DJ-zni?

A kétezres évek elején volt egy kultikus ajkai szórakozóhely, a Buffalo, ahol minden pénteken és szombaton hatalmas bulik voltak. Ekkor már volt két Pioneer lemezjátszóm, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem a tulajt, hogy játszhatnék-e esetleg én is a helyen. Így kezdődött az egész. Csütörtökönként zenéltem, és a lassabb, nyugisabb Kruder & Dorfmeister, Tosca és Lounge-típusú zenéket tettem fel. Furcsa visszagondolni arra, hogy ebben az időben mindenki járt szórakozni. A diszkók, az elektronikus zenei klubok és a koncerthelyszínek is állandóan tele voltak emberrel. Az elmúlt években ez nagyon megváltozott.

2014-ben jött el az a pont, amikor komolyabbra fordult a zenélés. Ekkor vettem két nagy hangfalat, és az egyik ismerősöm elhívott, hogy játsszak náluk egy szülinapi bulin. Elképesztő hangulat volt, nagyon jól esett látni, hogy mennyire élvezik az emberek azokat a számokat, amiket felteszek.

https://www.mixcloud.com/urbanvinyl/hug-after-earthjam-gathering-urban-vinyl-dj-set/

Melyek voltak a kedvenc helyeid és melyek voltak a legemlékezetesebb bulik?

Mindegyik kedvenc, de mindegyik egy kicsit más miatt. Mindenesetre az biztos, hogy Ajkán a Budai Balázs barátom által létrehozott klubok jelentették számomra a biztos pontokat. Balázs ebben a kis városban azon dolgozott az elmúlt tíz évben, hogy a nagy alternatív zenekarokat és az underground zenéket elhozza Ajkára. Neki köszönhetően játszhattam többek között a Belga, a Heaven Street Seven, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a 30Y és Kistehén előtt is. A Rakéta Presszó kerthelyiségében csináltunk egy Friday Session névre hallgató sorozatot. Ezeket is imádtam. Ráadásul volt bennem egyfajta küldetéstudat is, hogy megismertessem az embereket a számomra minőséginek tartott zenékkel. Hihetetlenül jó érzéssel töltött el, amikor a fiatalok odajöttek hozzám, és kérdezték, hogy mi ez a zene, mert nekik nagyon tetszik, de nem találja a Shazam.

A Korai Trancemissionnel való találkozásom is meghatározó az életemben. Elképesztően tetszett a zenéjük. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy 2019-ben a Trip hajón már előttük zenélhettem, ahogy az is rendkívül megtisztelő volt, amikor az Anima Sound System kért fel, hogy Szombathelyen játsszak a koncertjük előtt és után.

Mit tartasz jelenleg pályafutásod szakmai csúcsának?

Fontos elmondanom, hogy a zenélésben és minden másban is az emberi dolgokat tartom a leglényegesebbnek. A zene által kialakuló barátságokat, vagy azt, hogy olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akikkel nagyon hasonlóan látjuk a világot. Ilyen szempontok miatt is a csúcsot a Tilos Rádió jelenti számomra, ahol már több alkalommal is volt szerencsém játszani különböző műsorokban. Szívesen emlékezem ezenkívül a Samsara fesztiválokra is, amelyeken 2018-ban és 2019-ben is zenéltem, illetve minden kis városi klubra – Szombathelytől kezdve, Veszprémen át a Balaton-felvidéki településekig –, ahol valaha is megfordultam.

Milyen további terveid vannak ezen a vonalon?

Csak zenélni szeretnék. Ez a legfontosabb. Engem olyan emberekkel hozott össze a sors, és olyan élményeket kaptam a zene által, amelyekért mindig hálás leszek, és amelyek miatt megérte és megéri ezt az egészet csinálni.