Elfeledett évek és emlékek – Az egykori Piarista Gimnázium múltja és jelene

A „volt közgáz” épületében működött ugyanis a Lovassy jogelődje, a Piarista Gimnázium, amelyet a Volkra Ottó János veszprémi püspök által a városba hívott piaristák hoztak létre 1711-ben. Az intézmény kisgimnáziumként, négy grammatikai osztállyal kezdte működését; 1753-ban hatosztályos nagygimnáziummá alakult át. 1778-ra készült el és 1893-ban bővült az iskola várbeli épülete, amelyben egészen 1968-as elköltözéséig működött. Ez az épület 2008-ig a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolának adott otthont, az intézményt az épület nagyon rossz állapota miatt kellett új helyre költöztetni.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után az intézményt négyosztályos algimnáziummá minősítették vissza. Ez a kedvezőtlen helyzet 1868-ban ért véget, amikor a vallás- és közoktatásügyi minisztérium újra hatosztályos nagygimnáziummá tette, 1884-ben pedig a Piarista Gimnázium nyolcosztályos, úgynevezett főgimnáziummá vált.

A második világháború nagy károkat okozott az iskola épületében és felszereléseiben. Könyvtárának több mint hatezer kötete semmisült meg a háború során. A Piarista Gimnáziumot az 1948. évi XXXIII. törvény alapján államosították, nevét Veszprémi Állami Gimnáziumra változtatták. Az intézmény 1950 óta viseli egyetlenként Lovassy Lászlónak, a reformkori országgyűlési ifjak vezér­alakjának nevét. Az ezt követő időszakban az iskola tanulóinak létszáma rohamos bővülésnek indult. A gimnázium szerkezete is átalakult: megnövelték a természettudományos tanórák számát, bevezették az esti és levelező képzést.

Az 1956-os forradalom mély nyomot hagyott az iskola emlékezetében: Brusznyai Árpád tanárt, a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács elnökét az eseményekben való részvétele miatt 1958-ban kivégezték. Az 1950-es, illetve az 1960-as évektől szakmai, valamint – mezőgazdasági gépszerelői, később közlekedésgépészeti, majd zeneművészeti – szakközépiskolai képzés is folyt az intézményben, utóbbi egészen 1985-ig.

Az elhagyatott épületek a városban, és egész Veszprém megyében természetesen megmozgatják a lakosok képzelőerejét, de nem minden település képes arra, hogy a romos épületeket, melyek a történelem részleteit őrzik, újrahasznosítsa. Míg a hajmáskéri szellemváros lepusztult épületei helyett iskola, művelődési ház emelkedett, az egykor lovardaként üzemelő épület pedig lassanként tornacsarnokká fejlődik, addig mindenki aggódó tekintettel figyeli, ahogyan a „volt Közgáz” épülete a gyermekkórház sorsára jut. Ellenben rengeteg ötlet felreppent, mint például 2017-ben, hogy a Laczkó Dezső Múzeum felújíthatná és múzeumi épületként használhatná, vagy akár irodaházként is funkcionálhatna. A legutolsó pletyka szerint a várlift végállomásaként hotellé avanzsált volna, ám időközben kiderült, hogy a várlift mégsem épül meg.

Pedig mi minden csoda rejtőzik a volt Közgáz vadregényes folyosóin, kopott ajtói és törött üvegei között! Nincs belátható mélység és feltárható magasság az épületben. A látszólag kétemeletes épület kívülről nem fedi fel, hogy a föld alatt még három szint húzódik, ahol a sötét, zegzugos folyosók például olyan céllövöldét is rejtenek, mint a Pannon Egyetem alagsorában, csak feltehetően ezt már régebb óta nem használták. A tantermeken, melyek tábláján még olvasható volt a felirat: „vége”, és a felismerhető tornaterem mellett, melynek padlója már olyan púpos volt, hogy megállni rajta is nehézséget okozott, található még egy helyiség, amely a reteszelhető nyílásokból és bunker jellegéből fakadóan valószínűleg óvóhelyként funkcionálhatott.

A legmélyebb ponton, a magányos lépcsősor végén árválkodó ajtó kivezet az épületből, be a természetbe, a burjánzó zöld növényzetbe, amely az épület hátuljánál nőtt a sziklafalon. Hasonló árva ajtó vezet a legmagasabb ponton ki a tetőre, ahol a rozoga fellépő bizonytalanságát a kovácsoltvas kerítés teszi mégis biztossá.

A két legtávolabbi pont ezer emléket őriz, régi osztályok tablóját, szerelmi vallomásokat, örömet és szomorúságot egyaránt, amelyek – az épülettel ellentétben – nem enyésznek el soha.