Bartók-átdolgozás lovagokkal

2020.11.11. 19:00

Kalandos körülmények között forgatott klipet a sümegi várban az InFusion Trio

Az InFusion Trio 2011-ben alakult. A klasszikus képzettségű tagok elképesztő kreativitással ötvözik a komoly- és népzenét az elektronikával, a poppal, a jazzel és tulajdonképpen minden más zenei műfajjal is.

Varga Richárd, veol.hu

Forrás: InFusion Trio

A zenekar a mai napon, november 11-én jelentette meg legújabb videóklipjét, amelynek képi anyagát a sümegi várban vette fel a csapat.

A zenekar dobosa, Weisz Nándor, kérdésünkre elmondta, hogy az idén tavasszal megjelent, Cross the Over névre keresztelt, új albumukon nagy magyar zeneszerzők műveit dolgozták át.

Az egyik legnagyobb és legismertebb alkotótól, Bartók Bélától, a Román népi táncok című kompozícióra esett a választásuk.

- Próbálgattuk, kóstolgattuk, hogy melyik műhöz tudnánk úgy hozzányúlni, hogy ne sérüljön az eredeti alkotás igényessége. Végül a Román népi táncok mellett döntöttünk, és egyfajta mashup-jelleggel két táncból készítettünk egy zeneművet. Erre a dalra forgattuk a klipet is – osztotta meg velünk Nándi.

A forgatás helyszínét az impozáns sümegi vár adta. A trió tagjai úgy gondolták, hogy a magyar zeneszerzők műveire épülő produkcióhoz külsőségeiben is egy tardicionálisabb, magyaros megjelenést választanak.

Az InFusion Trio tagjai: Simkó-Várnagy Mihály (elektromos cselló), Farkas Izsák (elektromos hegedű) és Weisz Nándor (elektronikus dob, vokál) Fotó: InFusion Trio

- Mivel klasszikus zenészek vagyunk, számunkra mindig is fontos volt az egységes megjelenés, hiszen a kezdetektől egyenruhákban léptünk fel. Arra gondoltunk, hogy ehhez a projekthez csináltatunk egy új mellényt, amely egyrészről dizájnos és modern, ugyanakkor benne vannak a tradicionális magyar motívumok is. Végül Horányi Juli énekesnő tervezte meg nekünk a ruhákat. Ezen a vonalon továbbindulva gondoltuk azt, hogy a fotókat is egy ebbe a hangulatba illeszkedő helyen kellene elkészítenünk. Innen jött a középkori várromok ötlete – mesélte a dobos.

A zenekar először a pilisborosjenői várnál szeretett volna fotózni, de miután nagyjából három kilométert sétáltak hegynek felfelé a hangszerekkel, látták, hogy éppen egy filmet forgatnak a helyszínen.

Ide nem is engedték be őket, ezért átmentek a solymári várhoz, ahol szívesen fogadták a csapatot, és meg is történt a fotózás.

- Akkor jött az ötlet, hogy videóklipet is forgathatnánk egy ilyen környezetben. Többször dolgoztunk már együtt Czoller Bencével, és most is őt hívtuk fel. Elmondtuk neki, hogy mi lenne a koncepció, ő pedig egyből a sümegi várat említette mint lehetséges helyszínt – mondta Nándi, majd gyorsan hozzátette, hogy nagyon jó volt újra ellátogatni Sümegre, mivel gyerekkora óta nem volt a várban.

Klipforgatás a sümegi várban Fotó: InFusion Trio

A videó zseniális lett. A gyönyörű és profi képi világ mellett a srácokra jellemző jókedv és humor is szerves része a történetnek, a lovagok viadalát ábrázoló jelenetek pedig bármelyik hollywoodi akciófilmben megállnák a helyüket.

- Pedig abszolút nem ez volt a koncepció – nevet Nándi, majd mesél: Eredetileg néptáncosok köré épült volna a klip, de ők sajnos a forgatás napján, megbetegedések miatt lemondták a szereplést. Ott álltunk tanácstalanul. Lefoglaltuk a várat és a szállást, hajnalban kezdtük a forgatást, a klip fele már készen volt, mi pedig táncosok nélkül maradtunk. Szerencsére ott volt velünk egy nagyon kedves és segítőkész úriember, aki egyfajta mindenes ott a várban. Látta, hogy valami gond van, és hallotta, hogy miről beszélgetünk. Végül odajött hozzánk, és jelezte, hogy ő tudna segíteni. Mivel egyébként is lett volna aznap egy várjáték próba, megkérte a lovasokat, hogy öltözzenek be a korabeli ruhákba. Ezt a lovagi torna-próbát vettük fel. Nem akartuk elhinni a látványt, amit kaptunk – mesélte lelkesen a dobos.

Kiemelte, hogy a nap végén még másfél órát vártak a hidegben a naplementére, hogy szép vágóképeket készíthessenek.

- Majdnem megfagytunk, de megérte, mert tényleg gyönyörű volt a látvány.

A zenekart meglehetősen szerencsétlen helyzetben érte a pandémia, hiszen a tavasszal megjelent új lemezt már nem tudták koncerteken bemutatni. A srácok ettől függetlenül nincsenek kétségbeesve, keresik a lehetőségeket a megváltozott körülmények között is. Csináltak például egy nagy sikerű streaming-koncertet, amely a Youtube-on meg is tekinthető.

- A terveink között szerepel, hogy szeretnénk majd menni iskolákba is, ahol interaktív zeneórákat tartanánk.

Tudjuk, hogy a fiatalok nagyon nyitottak az elektronikára, a modern hangzásokra, mi pedig pont ezekkel keverjük a klasszikus és népi zenéket. Bemutatnánk a loop-technikát, az elektromos hegedűt és csellót, az effektezési lehetőségeket és az elektromos dobot is. Ezeket ki is lehetne próbálni – osztotta meg velünk Nándi.

Végezetül hozzátette, hogy minden héten tartanak a zenekarral egy online megbeszélést, ahol tervezgetik a jövőt. Hamarosan szeretnének elkészíteni egy népdalfeldolgozást, amelyhez egy újabb videóklip is készülne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában